Index Vakbarát Hírportál

Phelps újabb világrekordja dőlt meg, Milák éremközelben

2019. július 26., péntek 13:24

A kvangdzsui úszó-világbajnokság pénteki versenynapján a kétszázon győztes Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszás elődöntőjében is megmutatta az erejét. 50,95-öt úszott, a futamát megnyerte a dél-afrikai Chad le Clos előtt. Az volt a terve, hogy 51 másodpercen belülre kerül, és ez sikerült is.

Két éve, a budapesti világbajnokságon 50,60-at úszott, azzal tartja a magyar csúcsot. Az a vágya, hogy azt majd a szombati döntőben dönti meg.

A szombati döntőbe a címvédő amerikai Caeleb Dressel került a legjobb idővel, róla azt mondta Milák az előfutam után, hogy megdönti Phelps 49,82-es világrekordját.

Nem tévedett, ez már az elődöntőben sikerült is, 49,50 mostantól az az idő, aminél gyorsabban senki nem haladt a világon. A 22 éves amerikai remek állapotban versenyez ezen a vb-n is, mert az 50 gyorson is a legjobb idővel került a szombati fináléba.

Milák összesítésben végül a harmadik idővel döntős, mert az orosz Andrej Minakov egy századdal megelőzte.

A magyar úszó azt mondta a futam után, hogy szombaton próbál majd a világcsúcstartóra tapadni, mert csak rá kell figyelnie, senki másra, és jól kiússza majd magát.

"Lehetett volna feszesebb, pörgősebb az úszásom, a fordulóban kaptam Chadtől, de ezt vissza tudom hozni az úszás sebességével. 

Élveztem ezt az úszást. Volt félelmem, hogy elhalok a második felén, de mindig eszembe jut, ez csak száz méter. Az állóképességem jó, az erő rendben van, csak gyorsítani kell, ez a feladat a döntőre"

- mondta a 19 éves Milák. 

A 33 éves Cseh László a tizedik lett 100 pillangón, kilencedik világbajnokságán nem sikerült döntőt úsznia.

Hosszú Katinka 200 háton az ötödik idővel jutott be 200 háton a döntőbe, az előfutamhoz képest majdnem egy másodpercet javult (2:07,48). A fordulói nem sikerültek jól, de maradt még benne, amit a döntőben fog majd előhozni magából.

Azon a távon is született egy világcsúcs, 2:03,35-re javította a meglévőt Regan Smith. Délelőtt még a junior rekordon úszott belül, most pedig Missy Franklin 2:04,06-os idejét adta át a múltnak.

Regan Smith 17 éves.

Burián Kata ugyanezen a távon a nyolcadik helyen csúszott be a fináléba, nagyot küzdött. A kilencedik helyre taszította például az amerikaiak olimpiai bajnokát, Kathleen Bakert. Burián nem volt elégedett az idejével, de a döntőben egy jó úszást szeretne.

Lobanovszkij Maxim 50 gyorson 11. helyezett lett, nem jutott be a döntőbe.

Telegdy Ádám 200 háton hatodik idővel került a döntőbe, végül a hetedik helyet szerezte meg.

"Pár tizeddel jobbat szerettem volna, de ebben ennyi volt, teljesen kiúsztam magam. Nagyon csúnyán kikapok sajnos a fordulókban, ennek az egyik oka, hogy nem delfinezek olyat, mint például az amerikaiak, akik akár a harmadik ötven után is elmennek tíz métert a víz alatt. Most egy év teljes delfinkészülés következik."

Rovatok