Index Vakbarát Hírportál

Phelpsnek már csak egy rekordja él, az meddig bírja?

2019. július 30., kedd 20:47

A 23-szoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps a két pillangószámban elveszítette világrekordjait a mostani vizes vb-n: százon Caeleb Dressel, kétszázon pedig ugye a magyar Milák Kristóf vette el tőle.

Phelpsnek most már csak a 400 vegyesen van olyan ideje, amilyen senki másnak a világon.

A 2008-as olimpia első napján 4:03,84-gyel ért célba 400 vegyesen. Akkor még szuperdresszben úsztak, de ugyanolyan fontos volt az, hogy az első versenyszámában mindent kiadott magából.

Nem volt véletlen, hogy a római vb-n könnyített programot úszott, és akkor jött ki a 200-on sokáig irányadó világcsúcs is.

A mostani világbajnokságon 4:08,95 is elég volt a győzelemhez, a japán Szeto már előtte sok számban versenyzett, fáradt volt.

Két éve a specialistának nevezhető Chase Kalisz 4:05,9-nél állította meg az órát, ő most a döntőbe sem jutott be. Kalisznél amúgy valaha ketten úsztak jobban, vagyis ő volt a negyedik leggyorsabb a világon. Phelps a rekordon kívül még egyszer úszott jobbat, és a londoni olimpián Ryan Lochte (4:05,18).

Szeto az olimpián, hazai pályán, az első napon vélhetően sokkal jobb teljesítményre lesz képes a mostaninál. Egy másik japán, Hagino, aki Rióban nyerni tudott, 4:06.05-öt úszott.

Szóval, Phelpsnek ez az ideje időtállónak látszik.

Ilyenkor érdemes belegondolni, Egerszegi Krisztina 2:06,62-vel 17 éven át tartotta a rekordját 200 háton, az 1991-es Eb-n úszta, és 2008-ig hasztalan próbálkoztak a megközelítésével is. Még most is holtversenyben bronzérmes lehetett volna. A kanadai Kylie Masse századra annyit úszott, mint ő 28 éve Athénban.

Rovatok