Index Vakbarát Hírportál

Zárlat az úszóknál, két hétig nem edzhetnek

2020. április 1., szerda 20:25

Rendkívüli ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. A testület a videókonferencián úgy döntött, hogy két hétre teljes edzészárlatot rendel el azon magyar válogatott úszók számára, akik az elmúlt egy hónapban külföldön tartózkodtak - írta a MÚSZ közleményben.

A határozat értelmében a világméretű koronavírus-járványra és a magyar válogatott úszók közötti magas esetszámra való tekintettel az elnökség 2020. április 15-éig felfüggeszti a keretedzéseket, illetve kötelezi a kerettagokat az uszodai felkészülésük felfüggesztésére. Egyben felszólítja a versenyzőket és felkészítőiket, hogy a saját és mások egészségének megőrzése érdekében tartsák be a járványügyi előírásokat.

A világbajnok Kapás Boglárka kedden jelentette be, hogy elkapta a vírust, nem sokkal később a vb-harmadik Kozma Dominik is erről posztolt. Legkevesebb nyolc úszó érintett.

A versenyzők Thaiföldön, Törökországban edzőtáboroztak, március közepén tértek haza. Elsősorban a március 24-28. közötti magyar bajnokságra készültek, ami olimpiai válogató is volt egyben. Az olimpiát egy évvel elhalasztották.

Április 15-ét megelőzően a válogatott kerettagoknak és felkészítőiknek újabb, immár vérvizsgálattal is kiegészített tesztelésen kell részt venniük, mielőtt újra elkezdhetik medencés edzéseiket – természetesen amennyiben az akkori járványügyi helyzet és szabályozás ezt lehetővé teszi.

A budapesti Európa-bajnokságot ugyan kiírták augusztus végére, de még az az időpont is módosulhat. Júniusban Rómába szoktak menni versenyezni, de az olasz helyzet miatt feltehetően az a verseny elmarad.

Rovatok