A magyar úszóválogatott jelenlegi kapitánya, Sós Csaba 1982. április elején fejezte be aktív, 16 és fél éves pályafutását. A Spartacus segédedzője lett. Élete legnagyobb sikerét 1977-ben érte el, amikor a jönköpingi Európa-bajnokságon 400 vegyesen bronzérmes. A moszkvai olimpián öt tized hiányzott neki, hogy bejusson a 400 vegyes döntőjébe, így is volt ott két magyar, Hargitay András és Verrasztó Zoltán.

Voltak nála lényegesen eredményesebb, nagyobb nevű úszók, de a levelét, amelyikben elbúcsúzik az élsporttól, érdemes végigolvasni. Az akkori szövetségi kapitánynak, Tóth Ákosnak címezte, és kézzel írott levelét a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) oldalán hozták nyilvánosságra.

Az Egerből induló Sós később edző lett Fradiban, orvos lett, a paraúszókat segítette, a Testnevelési Egyetemen tanszékvezető, 2017-től pedig ő az úszóválogatott kapitánya. Milák Kristóf mentorként tekint rá.

Sós levele tele van szenvedéllyel. Széchy Tamást nagyszerű edzőnek tartja, és 1982-ben az akkor még ismeretlen Széles Sándort nevezi meg úgy, mint aki érzi az úszást. Széles két évtizeddel később, 2004-ben, Gyurta Dániel olimpiai ezüstérmével került először a fénybe, Gyurtával aztán mindent megnyert. 2012-ben nemcsak Gyurta, hanem a nyílt vízen Risztov Éva is olimpiai bajnok lett, akinek az edzésterveit szintén ő írta, bár az olimpián Kovácshegyi Ferenc volt a versenyző mellett.

„A mostani visszavonulás előtti pillanatokban is világot megváltó, bravúros győzelmekről álmodoztam, és lélekben kész is voltam rá, de sajnos a valóság már nem ez; fizikailag képtelen vagyok rá, hogy az általam egyszer már elért színvonalról tovább lépjek, vagy tartsam azt”

– írta.

Többször rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta azokat, akik felelősséget vállaltak érte, és nem tagadták meg, de nekik nem szeretne még több kellemetlenséget okozni, ezért határozott a visszavonulás mellett. Amikor Sós a gondolatait papírra vetette, 25 éves volt.

Kifejtette, sohasem hátráltatta az úszás a tanulmányaiban, az átlaga sohasem volt négyes alatt. „Azt akarom, hogy Sós Csaba az úszó maradjak, nagyapa koromra is.”

Amíg él, gyűlölni fogja április elsejét, utálja ezt a napot, mert azt hitte, sohasem fog eljönni. „Amikor egy kicsit is belekóstoltam a sikerbe, onnantól ezt a napot féltem.”

Sós mai, edzői szemével úgy gondolja, hogy alkatilag nem termett a 200 pillangóra, nem tudja, mi foghatta meg Széchyt, hogy kiszúrta őt.

„Alacsonyabb voltam szinte mindenkinél, mégis látott bennem valamit. Nagy ajándéka volt a sorsnak, hogy látott bennem valamit”

– így összegzett az Indexnek 38 évvel a levele után.