Index Vakbarát Hírportál

Michael Phelps attól fél, hogy sokan fognak doppingolni az olimpián

2020. december 16., szerda 16:11

Doppinggyanújának adott hangot a jövő nyáron Tokióban indulókat illetően az úszólegenda Michael Phelps, minden idők legeredményesebb olimpikonja, aki a 2016-os riói játékok után vonult vissza.

A négy olimpián gyorson, pillangón, vegyesen és váltókban 28 érmet, közte 23 aranyat begyűjtött amerikai klasszis versenyző a CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: szerinte nem lesz „tiszta mezőny” a 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokon a japán fővárosban.

Őszintén szólva nem tudom, hogy egész pályafutásom során versenyeztem-e valaha is tiszta mezőnyben, s nem hiszem, hogy bármi is változott

– jelentette ki a 35 esztendős Phelps, aki azt állította, hogy egyetlen más olimpikon sem esett át annyi doppingvizsgálaton, mint ő.

Olimpiái közül 2004-ben Athénban hat, 2008-ban Pekingben nyolc, 2012-ben Londonban négy, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig öt aranyat nyert, továbbá három ezüstöt és két bronzot is szerzett egyéniben és váltóban. A 39 – benne 29 egyéni – világcsúcsot jegyző Phelps a világbajnokságokon 26 elsőséget gyűjtött 2001 és 2011 között.

(MTI)

Rovatok