Index Vakbarát Hírportál

Szilágyi Liliána: Fürdés után lefektetett, és a nemi szervemet fogdosta

2022. április 18., hétfő 12:52

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána decemberben, az Elviszlek magammal című műsorban beszélt először azokról a testi és lelki borzalmakról, amelyek őt, édesanyját és húgát érték a korábbi olimpikon úszó édesapja, Szilágyi Zoltán által. A 25 éves sportoló hosszú hallgatás után most minden eddiginél részletesebben beszélt egy podcastban az átélt borzalmakról, a nagyszüleiről, a szexuális bántalmazásokról, valamint az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatairól.

Elmondása szerint apai nagyanyja is többször zaklatta, és bár az asszony már nem él, a tettei élesen megmaradtak az emlékezetében.

Egyszer ott aludtam nála, és amikor fürdés után lefektetett, elkezdett nyúlkálni ott lent, fogdosta a nemi szervemet

– mondta el Liliána, aki akkor, kislányként jelezte a nagyanyjának, hogy ez nem esik jól neki.

„Akkor azt mondta, hogy egy nőnek minden fürdés után ellenőriznie kell magát ott lent, és az apukám dolga, hogy ezt mindig megtegye.”

A profi sportolóval történt megrázó beszélgetést két részletben tekinthetik majd meg a nézők. Az első rész már felkerült a legnagyobb videómegosztóra, a második április 24-től lesz elérhető.

Szilágyi azt is elmondta, hogy apja a nagypapájával is többször összeverekedett, ráadásul volt, hogy több ember előtt.

Egyszer úgy jöttünk el, hogy a nagyapámat felszorította a falra

– mondta Szilágyi, akinek a nagypapája egy igazi legenda volt, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett Gyarmati Dezső.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok