Index Vakbarát Hírportál

„Kicsit több volt benne” – kettős olasz siker 5 km-en, 6. és 7. helyen a magyarok az Eb-n

2022. augusztus 20., szombat 11:52

Rasovszky Kristóf a hatodik, Betlehem Dávid pedig a hetedik helyen végzett a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében a római Európa-bajnokság szombati napján – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

A legrövidebb távon kettős olasz siker született: az aranyérmet a hazai közönség kedvence, Gregorio Paltrinieri szerezte meg, a második helyen pedig Domenico Acerenza végzett.

Szombaton 13 órától a 25 kilométeres versenyeket rendezik – tekintett előre az MTI.

A nyílt vízi úszók programja eredetileg már csütörtökön elkezdődött volna, azonban Ostiában a tengerparton a szél jelentős hullámokat kavart, emiatt a versenyzőket követő hajók nem tudtak volna megfelelően haladni a sportolók mellett. A forgatókönyvet így biztonsági okokból többször is átírták, végül aztán szombat reggel elrajtolhatott a férfi-, majd utána a női mezőny az 5 kilométeres küzdelmekre.

Ebben a számban csak a férfiaknál voltak magyarok, Rasovszky Kristóf a szám 2019-es világbajnokaként, 2018-as Európa-bajnokaként merült a habokba, mellette pedig Betlehem Dávid vágott neki a közel egyórás viadalnak.

A versenyzők a szokásokkal ellentétben ezúttal közvetlenül a tengerből rajtoltak – az első métereken sétálva komoly hullámokkal kellett megküzdeniük, Rasovszkyt például a bemutatását követően rögtön „visszadobta” egy lökés.

A mezőnynek – amelyet 22 férfi és 20 nő alkotott – három kört kellett megtennie a négyzet alakú, nagyjából 1600 méteres pályán. A férfiaknál Paltrinieri, aki júniusban a Duna Arénában 1500 méter gyorson fantasztikus idővel volt világbajnok, néhány napja pedig a Foro Italicóban szerzett ezüstöt a leghosszabb medencés távon, az első pillanattól kezdve egyértelművé tette, hogy ezen a délelőttön nem lehet őt megfogni. Az olasz klasszis gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a két magyar a hajrában kissé leszakadt, így a hatodik és hetedik helyen csaptak célba.

Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky az MTI-nek elmondta: nem volt rossz” verseny, bár azt kicsit sajnálta, hogy a végén ennyire lemaradtak, mert úgy érezte, kicsit több volt benne”.

Teljesen tapasztalatlanok voltunk a pályával kapcsolatban, semmit sem tudtunk róla, így nehéz összeszedni a dolgokat. Persze akkor sem lett volna biztos az érmes hely, ha a végén nem maradok le. Holnap még van lehetőségünk javítani tíz kilométeren és a váltóval” – nyilatkozta a veszprémiek kiválósága. Megjegyezte, az elmúlt napokban az edzéslehetőségek során sem volt kijelölve a pálya vonala, márpedig ennyi erővel otthon is úszhattak volna.

Betlehem Dávid úgy értékelt, mindenképpen előrébb kellett volna úsznia, ugyanis így a sűrűjében” rajta keresztül gyalogoltak” a többiek.

ÚSZÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁG (RÓMA)
Nyílt vízi úszás, férfi, 5 km
1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:13.5 perc
2. Domenico Acerenza (Olaszország) 52:14.2
3. Logan Fontaine (Franciaország) 52:20.8
...6. RASOVSZKY KRISTÓF 52:34.0
...7. BETLEHEM DÁVID 52:34.6

Rovatok