Index Vakbarát Hírportál

Rasovszky holtversenyben összetett bajnok lett a nyíltvízi úszó-világkupán

2022. november 12., szombat 16:46

Rasovszky Kristóf holtversenyben megnyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, amelynek záróversenyén, az izraeli Eilatban Betlehem Dávid bronzérmesként végzett.

Az olimpiai ezüstérmes Rasovszky negyedikként csapott célba szombaton a 10 kilométeres távon, így összetettben megőrizte első helyét, holtversenyben az olaszok sztárjával, Gregorio Paltrinierivel, aki eilati sikerével pontszámban beérte magyar riválisát.

A 19 esztendős Betlehem pályafutása második dobogós helyezését szerezte meg a felnőttek között a vk-sorozatban, aminek köszönhetően végül a harmadik helyen fejezte be a szériát. A 2019 és 2021 után sorozatban harmadszor vk-győztes Rasovszky Kristóf a magyar szövetségnek elmondta: amiért Eilatba mentek, az megcsinálták.

Nekem sikerült az összetett elsőség, Dávid megtartotta a dobogós helyét, sőt, itt is harmadik lett, azaz nem lehetünk elégedetlenek. Természetesen nem úgy álltam neki, hogy mindenképp negyedik akarok lenni, mert akkor bármi történik, megvan az első hely, de most így jött ki a lépés

– nyilatkozta. Hozzátette: nincsenek ugyan csúcsformában, viszont ami bennük volt, azt sikerült kiadniuk magukból.

„A rajtnál beragadtam, aztán amikor utolértem az élmezőnyt, akkor hirtelen mindenki elöl akart lenni, azaz picit visszább húzódtam. Aztán az utolsó egyenesre fordulva elég szépen lenyomtak, azaz nem tudtam elmenni a többiekkel, viszont amikor láttam, hogy ötödik-hatodik vagyok, akkor azt mondtam magamban, ezt most muszáj meghúzni, olyan nincs, hogy legalább a negyedik hely ne legyen meg. A végére ott maradtunk Acerenzával, és úgy voltam vele, hogy ezt biztos nem engedem el. Végül célfotóval meglett, azaz a sors visszaadta, amit tavaly elvettek tőlem, mert akkor célfotóval másodiknak hoztak ki egy kissé ellentmondásos benyúlás után” – mondta Rasovszky.

Betlehem Dávid elárulta: az a bizonyos pohár esetében is inkább félig tele volt a verseny végén. „Megpróbáltam megint elmenni, de most nem volt olyan sebességem, mint korábban, azaz inkább maradtam a többiekkel. A végén megint legyilkoltak, most Olivier, így nem lett meg az ezüst, ezt még tanulnom kell, hogy ne tudjanak így elnyomni. Örülök a harmadik helynek, igaz, a tervünk most megint csúszik, hogy végre egyszerre állunk a dobogón, de majd jövőre a világbajnokságon, mégiscsak az lenne az igazi, már csak az olimpiai kvóták miatt is” – mondta.

A nőknél a brazil Ana Marcela Cunha nyerte meg a vk-t, megelőzve a holland Sharon van Rouwendaalt. Az eilati verseny előtt még azonos pontszámmal álló riválisok között az döntött, hogy azon Cunha – a győztes ausztrál Chelsea Gubecka mögött –második lett, miközben Van Rouwendaal csak ötödikként ért célba.

A női vk-sorozat legjobb magyarjaként Olasz Anna a 16. helyen végzett összetettben, Eilatban viszont hatodik helyével Szimcsák Mira bizonyult a legjobbnak honfitársai között.

Rovatok