Index Vakbarát Hírportál

Csodájára járnak az Iron Ladyt felülmúló tininek, ő lehet minden idők legjobbja

2023. április 2., vasárnap 15:29

Summer McIntosh nem a Marsról pottyant a Földre, már két éve, a tokiói olimpián 14 évesen negyedik volt a 400 méteres gyorsúszásban, majd tavaly megnyerte a 200 méter pillangót és a 400 méter vegyest a budapesti világbajnokságon. Most pedig előbb március 28-án 400 méter gyorson úszott világcsúcsot, majd vasárnap (helyi idő szerint szombaton) rátett még egy lapáttal, és 400 méter vegyesen megjavította Hosszú Katinka hét éve fennálló, megismételhetetlennek tartott világrekordját, és első nőként ment be 4:26 perc alá.

Valami volt a levegőben

Hazudnánk, ha azt mondanánk, nem volt benne a levegőben Summer McIntosh újabb világcsúcsa. A 16 éves kanadai lány tavaly március 4-én, még bőven 15 évesen 4:29,12 perces idővel győzött a kanadai világbajnoki válogatón, és ezzel ő lett a harmadik úszó a világon, aki a 400 méter vegyesen bement 4:30 alá. Akkor így nézett ki a történelem legjobb időeredményeinek örökranglistája, ami időközben annyit változott, hogy McIntosh feljött az első helyre.

  1. Hosszú Katinka – 4:26.36
  2. Je Si-ven – 4:28.43
  3. Summer McIntosh – 4:29.12
  4. Stephanie Rice – 4:29.45
  5. Kirsty Coventry – 4:29.89

Ehhez képest a budapesti világbajnokságot relatíve közepes idővel, 4:32,04 perccel nyerte meg. Aztán viszont 2022. július 29-én a Nemzetközösségi Játékokon 4:29,01 percre javította az egyéni csúcsát, egyben a junior-világrekordot, amin további tizedeket faragott december másodikán Greensboróban, az Egyesült Államok nyílt bajnokságán, amikor Hosszú Katinka és a kínai Je Si-ven után harmadikként ment be 4:29 alá a 4:28.61 perces idejével. 

McIntosh kegyelmi állapotban 

Szóval, akkor már érezni lehetett, hogy benne van a nagyon nagy idő, bár három másodpercet javulni még tőle, a korszakos tehetségtől is nehezen volt elvárható.

De ő megtette. A Torontóban rendezett kanadai vb-válogató úgy vonul be az úszás történetébe, mint az egyik legfantasztikusabb verseny, és ez egyedül Summer McIntoshnak köszönhető. A 16 éves szőke lány mindjárt a verseny első napján, március 28-án megdöntötte a 400 méter gyors világcsúcsát, ideje 3:56,08 perc. Jellemző McIntosh fölényére, hogy majdnem 13 másodpercet vert a második helyezett Ella Jansenre. 

A második napon, március 29-én nem volt döntője, a harmadikon, március 30-án viszont odavágott egy 2:06,89-es juniorvilágcsúcsot és kanadai felnőttrekordot a 200 méter vegyesen, mindössze 77 századdal elmaradva Hosszú Katinka világcsúcsától, amit sportolónk 2015-ben a kazanyi világbajnokságon úszott. A táv felénél még McIntosh jobban állt, mint az Iron Lady (58,63 mp – 58,94 mp), de mivel Hosszúnak a mell az erőssége, a második százon a kanadai lány egy kicsit visszaesett. 

A negyedik napon, március 31-én McIntosh megint kivágta a rezet. A 200 méter pillangót 2:04,70 perces juniorvilágcsúccsal nyerte meg, 

És ezek után érkezett el a szombat, április elseje, a 400 méter vegyes döntője, amelyben 4:25,87 percre javította Hosszú Katinka megdönthetetlennek hitt 4:26,36-os világcsúcsát, ami lassan hét éve, a riói olimpia óta állt.

Ha megnézzük ezt a röpke videót, nem mondhatjuk azt, hogy McIntosh nem úszta ki magát...

300 méternél még Hosszú állt jobban

Nézzük annak a három úszónak a részidőit, akik a történelemben valaha 4:29-en belül úszták le a 400 méter vegyest:

A részidőket összehasonlítva kitűnik, hogy McIntosh rettenetesen bekezdett, 200 méternél két másodperccel volt jobb az Iron Lady riói részidejénél. Csakhogy a mell a kanadai lány gyenge úszásneme, itt Katinka 100 méteren rávert majdnem három másodpercet, és ekkor úgy tűnt, nem lesz itt világcsúcs. 

De mégis lett, mert az utolsó 100 métere, a gyors 1,3 másodperccel jobb volt a kanadainak, és összességében 49 századmásodpercet lefaragott Hosszú világcsúcsából. Ami azonban egyiküknek sem sikerült: megközelíteni Je Si-ven utolsó száz méteren úszott részidejét, az 58,68-at, amit tizenegy éve, a londoni olimpián vágott ki, és ami azóta is az úszósport legnagyobb rejtélye, ugyanis 3 század híján ugyanannyi volt, mint a férfiaknál olimpiai aranyérmes amerikai Ryan Lochte 56,65-ös utolsó száza. 

McIntosh Verrasztó Zoltán előtt

McIntosh világcsúcsáról csak annyit, hogy napra pontosan 47 évvel azok után úszta, hogy Verrasztó Zoltán a férfiaknál 4:26,00 percre javította a világcsúcsot Long Beachben, az Egyesült Államok nyílt bajnokságán.

„Azt nem mondom, hogy meglepett Summer McIntosh világcsúcsa, mert vártam, de az az igazság, hogy talán még nem most, hanem inkább nyáron, a fukuokai világbajnokságon. Hiszen most még nyilvánvalóan nincs csúcsformában, azt a vb-re tartalékolja. De úgy látszik, most érezte úgy, hogy megjavíthatja a rekordot. Jómagam nem tartoztam azok közé, akik megdönthetetlennek tartották Hosszú csúcsát, de, ahogy már elmondtam, későbbre vártam a rekorddöntést” – fogalmazott az Indexnek Sós Csaba szövetségi kapitány, aki egy érdekes adalékkal egészítette ki mondandóját.

Azért az döbbenetes, hogy McIntosh jobb időt teljesített, mint Verrasztó Zoltán 1976. április elsején Long Beachben, amikor megdöntötte a férfiak világrekordját. Onnan emlékszem napra pontosan a dátumra, mert magam is úsztam azon a versenyen. Egyébként erről a jelenségről, mármint hogy a nők adott idő alatt utolérik a férfiak korabeli időeredményeit, én már írtam egy tanulmányt. A hosszabb, állóképességi számokban ez 40-50 év alatt következik be, a nagyobb izomerőt igénylő sprintszámokban azonban talán sohasem. Mark Spitz 51,22-es akkori világcsúcsát, amit 1972-ben úszott a müncheni olimpián a száz gyorson, máig nem tudták megközelíteni a nők. Sarah Sjöström 2017 óta tartja a világrekordot 51,71-gyel, ami még messze van az 51,22-től, és hat éve nem tudták megjavítani. 

Mielőtt pontot tennénk McIntosh fantasztikus torontói sorozata végére, ne felejtsük el: még hátravan vasárnap a 200 méter gyors döntője, ahol nagy dobásra készül a 16 éves lány...

Végül érdemes meghallgatniuk az angolul beszélőknek Coleman Hodges, a swimswam.com szakértője elemzését:

A lényeg: nem árt felkészülni egy újabb világcsúcsra, 200 méter gyorson, vasárnap... Könnyen lehet, hogy minden idők legnagyobb úszónője pályafutása berobbanásának vagyunk tanúi. Ritka pillanat, amikor a történelem a szemünk előtt íródik.

(Borítókép: Summer McIntosh 2022-ben. Fotó: Ian MacNicol / Getty Images)

Rovatok