Index Vakbarát Hírportál

Fantasztikus magyar ezüst a viharos Japán-tengeren

2023. július 20., csütörtök 05:52 | aznap frissítve

Akárcsak egy éve Budapesten, ismét második lett a magyar nyílt vízi váltó a világbajnokságon, Fukuokában – így akárcsak tavaly ilyenkor, a Lupa-tavon, újból két érmet szerzett a csapat. Rasovszky Kristóf történelmet írt: ő az első nyílt vízi úszónk, aki egy világbajnokságon kétszer állhatott dobogóra.

Hatalmas izgalmak után újfent második helyen ért célba a magyar nyílt vízi váltó Fukuokában, a vizes világbajnokságon  írja a magyar szövetség honlapja.

Viharos tengeren

A Japán-tengeren az utolsó napra kissé mostohává váltak a körülmények, komoly hullámokat korbácsolt a szél, melynek láttán az edzők csettintettek: itt azok fognak érvényesülni, akik igazi nyíltvizesek – azok pedig elsősorban az olaszok és a magyarok. (A németeknél a két egyéni távon győztes Florian Wellbrock a medencés számai miatt nem vállalta a váltót – de az ő stílusa amúgy sem nagyon tud érvényesülni ilyen körülmények között.)

Ugyanakkor amíg kialakult, hogy végül kik között dőlnek el a dobogós helyezések, akadt némi izgalom, hiszen a csapatok egy része férfiakat küldött csatasorba az első két etapban, ami jelentősen megkavarta a versenyt. Az első meglepetést az jelentette, hogy az amerikaiak annak ellenére nem tudtak komolyabban előretörni féltávnál, hogy férfiúszóval kezdtek – holott a szakág félhivatalos hírharsonájának számító openwatermedia.com portál őket is az éremesélyesek közé sorolta az olaszokkal, a németekkel és az ausztrálokkal egyetemben.

Miközben a magyar kvartettről szót sem ejtettek.

A harmadik kör végéhez közeledve egyértelműen kirajzolódtak az erőviszonyok: a magyar olasz páros  mindenkit   ledarált – ezer méter alatt tüntették el a spanyolok másfélperces előnyét –, már csak az ausztrálokat kellett utolérniük. Bár Sloman 7 másodperces előnnyel adta át a váltót Lee-nek, a második helyről induló itáliaiak befejezőembere, az 1500 világbajnoka, Gregorio Paltrinieri gyakorlatilag az első bójaforduló után utolérte az ausztrált, és a talján mögött 2.4 másodperccel induló Betlehem Dávid is ötszáz méter alatt „végzett vele”. A németek 10 km-en bronzérmes úszója, Oliver Klemet viszont csak Lee-ig ért fel, azaz nagyjából az utolsó ezer méter előtt egyértelművé vált, hogy a szokásos olasz–magyar pároscsata dönt az aranyéremről.

Őrült hajrá

Reménykedtünk, hogy a váltónk történetében először befejezőemberként úszó, és eszement hajráiról híres Dávid képes lesz megfogni a végén Paltrinierit – még ha ez a földöntúli bravúrok kategóriájába tartozna is –, ám az olasz géniusz óriási rutinnal verte vissza az ifjú magyar támadásait, és végül négyméteres előnnyel érkezett a célegyenesbe, ő pedig ezt innen nem szokta elveszíteni. Ezúttal sem adott esélyt, így a tavalyi versenyekhez képest itt valamivel haloványabban teljesítő olaszok vadul ünnepelték az aranyérmet. A magyar négyes sem bánkódott persze: a tavalyi világbajnokság és Európa-bajnokság után zsinórban harmadszor sikerült ezüstérmesként zárni (a 2021-es Eb-bronzzal együtt egymás után negyedszer lett dobogós a csapat) – ráadásul a két második hely minden idők legjobb vb-termése (tavaly egy ezüst, egy bronz volt a mérleg).

Mi több, Rasovszky Kristóf az első magyar, aki egy vébén két érmet tudott szerezni.

Nem véletlen, hogy a csapat már előtte úgy döntött, ezen a napon mindenki az ő sapkájában úszik – nem hoztak szégyent a nevére.

Világbajnokság

Mixed 4x1500 m nyílt vízi váltó

1. Olaszország (Barbara Pozzobon, Ginevra Taddeucci, Domenico Acerenza, Gregorio Paltrinieri) 1:10:31.2, 2. Magyarország (Fábián Bettina, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid) 1:10:35.3

Nyilatkozatok

Fábián Bettina

Sikerült úgy úsznom, ahogy előre megbeszéltük, jól jönni a végén, tartani a lépést a többi lánnyal, és a hullámok sem okoztak gondot. Csodálatos érzés és nagyon hálás vagyok azért, hogy először lehettem tagja a váltónak, remélem, mindenki úgy gondolja, hogy megtettem minden tőlem telhetőt.”

Olasz Anna

Betti nagyon jól jött, és én is beleadtam mindent, mint mindig, amikor a csapatért kell úszni. Szerencsére három olyan lánnyal tudtam menni, akik szintén rutinosak, és pontosan tudták, akkor van esélyünk a legjobban haladni, ha párokban úszunk, egymás lábvizén, nem pedig váll a váll mellett, hátha megöljük a másikat. Ez sokat segített abban, hogy mindenki tudja hozni, amit vártak tőle. Apróbb gondok csak abból adódtak, amikor ázsiaiakkal találkoztunk, a japán fiú próbált emberkedni, de őt elengedtük, kalimpáljon mások mellett, illetve a végén, amikor a kínai lányt utolértük, akkor ő engem elkezdett oldalra szorítani, sajnos én kerültem a rossz oldalára, Leonie (Beck) el tudott jönni mellette simábban, de nem ezen múlott – nagyon boldog vagyok, hogy újból érmet tudtunk szerezni.”

Rasovszky Kristóf

Nagyon jól mentek a lányok, én is beleadtam mindent, hogy a lehető legjobb helyen adjam át a váltót Dávidnak. Mondtam neki, egy pillanatig nem vezethet, bárkivel is kerül össze, maradjon a lábvizén, aztán a végén csinálja meg az őrült hajráját – sajnos, Greget most nem lehetett megfogni, ezért nyugodt szívvel mondhatom: ma kihoztuk magunkból a legtöbbet. Ha lett volna még bennünk, nyerünk, de mindannyian kiúsztuk magunkat. Tavaly a vébén a németek, az Eb-n az olaszok előztek meg minket, most megint ők, remélem, legközelebb mi jövünk. Ma az én sapkámban úszott mindenki, így döntöttünk előtte, jövőre jöhetnek a Betlehem-sapkák, vagy a Fábiánok, vagy az Olaszok, majd igyekszünk megérezni, melyik kell a győzelemhez.”

Betlehem Dávid

Amikor nekiindultunk, az volt bennem, minden mindegy, én megyek, próbálok Gregre tapadni, abból nagy baj nem lehet. Hát aztán ő olyan tempót diktált, hogy csak néztem, de azért toltam vele, így egy idő után már tuti volt, hogy egy-kettőben végzünk, mert a többiek elestek útközben. Nagyon azon voltam, hogy a végén majd mellémegyek, és próbálom megelőzni, de Greg ma is iszonyú gyors volt, ez még sok volt nekem, de azon fogok dolgozni, hogy legközelebb már ott legyek vele a panelnél.”

(Borítókép: Olasz Anna, Betlehem Dávid, Fábián Bettina és Rasovszky Kristóf (b–j), az ezüstérmes magyar váltó tagjai a célban a nyílt vízi úszók 4x1500 méteres csapatversenyében a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 20-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok