Index Vakbarát Hírportál

Németh Nándor a román csodagyereket is megelőzve vb-döntős 100 gyorson

2023. július 26., szerda 14:03

Németh Nándor a negyedik legjobb idővel jutott be a fukuokai világbajnokság férfi 100 méteres gyorsúszásának döntőjébe, Márton Richárd a 200 pillangó fináléjában a hetedik helyen zárt.

Németh Nándor délelőtt olimpiai szintidővel jutott tovább az elődöntőbe, ahol az első futamba kapott besorolást.

A magyar úszó remekül kezdett, fél távnál ő fordult elsőként, és bár a román csodagyerek, David Popovici a második hosszon időnként elé került, végül 47.62-es idővel elsőként csapott a célba.

A második futamban ennél hárman úsztak jobbat, így összességében a negyedik idővel jutott a 23 éves sportoló a fináléba.

Mindenképpen volt bennem bizonyítási vágy, úgy voltam vele, hogy nem akarok éppen becsúszni a döntőbe. Reggel is erősen úsztam, délután is, most azért könnyebben ment, és ilyen eredménnyel nem kellett izgulnom azért, hogy bejutok-e a döntőbe vagy sem. A finálénak ugyanúgy állok majd neki, mint most az elődöntőnek. Az volt a taktikám, hogy már az elejét el kell kezdenem, mert máshogy nem is lehet megcsinálni. Nem mondom, a végét éppen csak kibírom, de megvolt. Holnap is hasonló lesz a stratégia – nyilatkozta a vb-t közvetítő M4 Sportnak Németh Nándor.

A férfi 200 pillangó fináléjában a világcsúcstartó és címvédő Milák Kristóf hiányában is volt magyar érdekeltség, Márton Richárd a hetes pályán alaposan bekezdett, 25.06-tal elsőként fordult és még fél távhoz érve is a második helyen haladt.

Az utolsó fordulóhoz érve már elmentek mellette az esélyesek, és végül 1:55.02-vel a hetedik helyen ért a célba – a versenyszámot a francia Leon Marchand (1:52.43) nyerte meg.

Próbáltam úgy úszni, ahogy tegnap, és bíztam abban, hogy marad az utolsó ötven méterre is erőm. A tegnapi úszás viszont sokat kivett belőlem, még ma is nagyon fájtak az izmaim, a bemelegítésnél alig bírtam megemelni a kezem. Büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottam és végül hetedik lettem, jó úszás volt. A döntőt nem agyaltam túl, azért készültünk, edzettünk rá eleget. Persze van még mit javítani, például az utolsó száz métert, ezen fogunk és kell dolgoznunk. Párizsra jó lesz. Nagyon szeretnék eljutni az olimpiai döntőig, úgy, hogy Milák Kristóf is ott lesz jövőre a medencében, jók leszünk – mondta Márton Richárd.

A női 200 pillangón két magyar is érdekelt volt az elődöntőben, Jakabos Zsuzsanna (2:11.23) a 15. helyen zárt, a 2019-ben ezen a számon világbajnok Kapás Boglárka (2:09.56) pedig a 13. lett, így egyikük sem jutott be a fináléba.

A szerda délutáni program tunéziai aranyéremmel indult, Ahmed Hafnaui férfi 800 gyorson 7:37.00-s idővel ért elsőként a célba, visszavágva a vasárnap őt 400-on két századdal megelőző ausztrál Samuel Shortnak. 

A nap első világcsúcsára sem kellett sokat várni, a következő számban, a női 200 gyorson ausztrál Mollie O'Callaghan Federica Pellegrini 14 éves világcsúcsát (1:52.98) adta át a múltnak 1:52.85-ös idejével. Ez volt a leghosszabb ideje fennálló női rekord.

A férfi 50 mell döntője a kínaiakról szólt, Csin Hajang aranyat, Szun Csia-csün bronzot szerzett, az amerikai Nic Finké lett az ezüst, ráadásul a távol-keletiek a mix 4x100 vegyesen is győztek, megelőzve az ausztrálokat és az amerikaiakat.

Rovatok