Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka szerint felháborító és primitív, ami Milák Kristóf körül történik

2023. október 23., hétfő 20:35

Hosszú Katinka felháborítónak és primitívnek tartja Wladár Sándor tegnapi kijelentéseit, amiket a Magyar Úszó Szövetség elnöke Milák Kristóffal kapcsolatban fogalmazott meg.

Wladár Sándor szerint a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, és elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét.

Az úszóelnök úgy fogalmazott: a tehetség isteni áldás, de az semmit nem ér akarat és alázat nélkül.

„Olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére” – jegyezte meg a MÚSZ első embere.

Ezekre a megjegyzésekre reagált most Hosszú Katinka az Instagram-sztorijában, amit a Sportal.hu vett észre.

Úgy gondolom, Kristóf nem tartozik Magyarországnak, a sportvezetés pedig hálás lehet az eddig elért eredményeiért! Felháborító és primitív a kijelentés, hogy egy olimpiai bajnok, világcsúcstartó még tartozna az országnak

– írta a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónő.

A Budapesti Honvéd csillaga hónapok óta hanyagolja az élsporthoz szükséges munkát

A 2021-es tokiói olimpián 200 méter pillangón aranyérmes Milák Kristóf június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon.

Akkor azt mondta: fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, hogy a Duna Arénában hétvégén megrendezett világkupán tér vissza, aztán később úgy döntött, mégsem ugrik medencébe.

A héten edzője, Virth Balázs elárulta, tanítványa nagyjából fél éve nem végzett az élsporthoz szükséges munkát, és a 24. órában van, ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést.

Rovatok