Index Vakbarát Hírportál

Minden körülmény adott ahhoz, hogy Milák Kristóf ott lehessen az olimpián, de...

2024. január 4., csütörtök 14:40

Napokon belül elkezdheti a vizes edzéseket Milák Kristóf – mondta Gergely István, a Budapest Honvéd ügyvezető elnöke a Sportrádiónak.

A HVG a szemléjében kiemeli, hogy a fővárosi klub úszója már elkezdte a szárazföldi tréningeket, valamint gyógytornázik is, a következő lépésként pedig a vízben fog edzeni.

Gergely István elmondása szerint minden adott, hogy a tokiói olimpián aranyérmes úszó ott lehessen Párizsban, ugyanakkor hozzátette: „de ez az ő sorsa, az ő döntése, az ő vállalása”.

A Honvéd elnöke kiemelte ugyanakkor, hogy nem érti Milákot:

Ha valaki 23 éves, ilyen tehetséggel van megáldva, és még nagyon sok érem van a tarsolyában, amiért csak oda kéne sétálni [...] kis túlzással, akkor miért nem tesz érte?

– idézi a HVG Gergely István szavait.

Milák Kristóf júniusban jelentette be, hogy kihagyja a vizes világbajnokságot, mivel sem mentálisan, sem fizikailag nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a legjobbak között. Ezt követően eltűnt a világ elől, majd az év utolsó napján, a Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Facebook-oldalára feltöltött közös fotón volt újra látható.

(Borítókép: MTI/Derencsényi István)

Rovatok