Index Vakbarát Hírportál

Az olimpia a fő célja, ezért hagyja ki a világbajnokságot a magyar úszóklasszis

2024. január 30., kedd 09:45

A párizsi olimpia a fő célja, ezért hagyja ki a pénteken kezdődő dohai világbajnokságot az úszó Kós Hubert, a 200 méter hát címvédője.

Nagyon nehéz nemet mondani egy ilyen versenyre. Tényleg nehéz úgy edzeni, na meg persze majd úgy nézni az eseményeket, hogy tavaly ott voltam a világbajnokságon, és ráadásul nyertem is. A fókuszban egyértelműen az olimpia van

– idézte a magyar szövetség oldala a 20 éves úszót, aki több mint egy éve készül az Arizona State Egyetemen a legendás Michael Phelps korábbi edzője, Bob Bowman irányítása alatt.

Világossá tette, bízik a szakemberrel közösen meghozott döntésben: „Amikor beszéltünk Bobbal a világbajnokságról, határozottan azt mondta, hogy nem mehetek. Rá lehet hallgatni, hiszen a valaha volt legeredményesebb edző az úszósport történetében, szóval, ha ő azt mondja, hogy nem, akkor nem. Ha ő úgy hiszi, ez visz a jó irányba, akkor biztos a jó irányba haladunk!”

Kós Hubert elmondta, csapattársával, az ötszörös világbajnok Léon Marchanddal együtt úgy gondolják, hogy ha kihagyják ezt a világbajnokságot, akkor sokkal jobban tudnak majd teljesíteni az ötkarikás játékokon, hiszen nem esnek ki a felkészülésből.

Az edzésekről szólva Kós Hubert elmondta, idén sokkal előrébb tartanak, mint tavaly január végén:

„Tavaly január végén még azt sem tudtam, merre van a fal – nagyon más volt az első szezonom, mint ez a második. Most, hogy már tudom, hogy néz ki egy felkészülési időszak, sokkal jobb. Túléltem a téli alapozási időszakot, decemberben és januárban rettentően nehéz edzéseink voltak. Azzal, hogy ezt maradéktalanul elvégeztem, sokkal jobban érzem magam a vízben, és egy fokkal erősebbnek, mint tavaly. A cél az, hogy az olimpiáig folytassuk ezt a nagyon komoly munkát, aztán meglátjuk, mi történik!”

Rovatok