Index Vakbarát Hírportál

Történelmi siker az úszó-világbajnokságon

2024. február 15., csütörtök 17:36

Németh Nándor bronzérmet nyert 100 méter gyorson csütörtökön a dohai úszó-világbajnokságon.

A BVSC 24 éves versenyzője a középdöntőből a negyedik idővel (47,97 mp) várta a finálét, a 6-os pályáról indulva másodikként fordult, és ezután is őrületes iramot diktált, végül 47,78 másodperces idővel csapott célba, megszerezve ezzel a magyar medencés úszók első dobogós helyezését a katari viadalon.

Németh a magyar úszósport történetének legjobb vb-eredményét ért el ebben a számban, 2001-ben Fukuokában Zubor Attila ötödik volt.

A számot a világcsúcstartó kínai Pan Csan-lö nyerte 47,53 másodperccel.

Nagyon boldog vagyok, az időeredményt tegyük is félre, amivel annyira nem vagyok elégedett. De tudom, hogy bőven van még időnk dolgozni rajta, viszont tudtam, hogy ez nagy lehetőség, amivel sikerült élnem. Körülbelül arra számítottam, hogy ilyen időre van szükség az éremhez. Nyilván az eleje nagyon erős volt, az utolsó tizenöt méteren már csak az volt a fejemben, hogy valahogy beérjek

– elemezte a futamot az MTI-nek Németh, aki megjegyezte, végre a tizedek, századok az ő irányába billentek.

„A last call roomba úgy álltam oda, hogy eldöntöttem, nem fogom nézni az eredményjelzőt, ha látni fogom, hogy világít a végén a pályám, akkor tudom, hogy ott vagyok a dobogón. Aztán így is lett, elértem, amiért idejöttem, az idő pedig csak tájékoztató jellegű” – tette hozzá a vb-bronzérmes magyar.

A női mezőnyben Kapás Boglárka a hatodik, Sebestyén Dalma a hetedik helyen végzett 200 méter pillangón.

A két magyar egymás mellett a 6-os és 7-es pályán úszott. Kapás szokás szerint lassan kezdett, a táv felénél nagyjából egy testhosszal le volt maradva az élmezőnytől, Sebestyén ekkor hatodik volt. Kapás ötödikként kezdte meg hosszú hajráját, de ezúttal sem ő, sem honfitársa nem tudta megközelíteni középdöntős idejét.

„Elégedett vagyok, mert sikerült úgy megvalósítanom ezt az úszást, ahogyan előre elterveztem. Száz méterig próbáltam minél hosszabb tempókkal tartani magam, és utána elindulni, de a vége nagyon fájt. Nyilván szerettem volna olimpiai szintet úszni, de egy hónap van még csak mögöttünk, így nem fogok csalódottan távozni” – nyilatkozott Kapás, aki 2:08,81 perces idővel csapott célba.

Az élete első egyéni vb-döntőjében szereplő Sebestyén elmondta, szerette volna legalább a középdöntős idejét megismételni, igaz, azzal is hetedik lett volna.

„Próbáltam a technikai és a taktikai dolgokra végig figyelni, ami sikerült, viszont az utolsó ötvenen sokkal fáradtabb voltam, mint tegnap. Annak viszont nagyon örülök, hogy a felkészülésből érkezve kétszer is tudtam 2:10 percen belül úszni” – mondta Sebestyén a vegyes zónában, írja az MTI.

Úszó-világbajnokság

Doha

Férfi 100 méter gyors, döntő:

  1. Pan Csan-lö (Kína) 47,53 másodperc
  2. Alessandro Miressi (Olaszország) 47,72
  3. Németh Nándor 47,78

Női 200 méter pillangó, döntő:

Rovatok