Index Vakbarát Hírportál

Az úszóelnök: Nem tudok nagyívű beszédet mondani az eredményeinkről

2024. május 30., csütörtök 09:34

Wladár Sándor értékelte a 2023-as évet a Magyar Úszó Szövetség évi közgyűlésén, amelyen beszélt az Úszó Nemzet Programba bevont 36 ezer gyermek úszásoktatásáról, valamint a korosztályos világversenyeken elért sikerekről. Továbbá elismerte, hogy a fukuókai világbajnokság nem a várt eredményeket hozta, és kitért arra is, hogy az olimpizmus elmegy a show-elemek irányába, emiatt pedig hatalmas feladat lesz a jövőben egy monoton sportágban tartani a gyermekeket – olvasható a Magyar Úszó Szövetség honlapján.

Wladár Sándor elnök éves beszámolójában a tavalyi esztendő eredményeit illetően emlékeztetett arra, hogy a 2022 őszén kirobbant energiaár-válság rövid időn belül – a Covid-lezárások után – másodszor is végveszélybe sodorta a magyar úszósportot, és ezen a rendkívüli kihíváson ismét a kormányzat segítségével sikerült úrrá lenni.

„A Sportállamtitkársággal közösen elértük, hogy a létesítmény támogatási program egész évben folytatódjon, így az uszodák jelentős többsége nyitva maradhatott. Nem tudok ennél egyértelműen fogalmazni: az üzemeltetőknek átadott sok milliárd forint kormányzati segítségnek köszönhetően életben maradtunk” – közölte a MÚSZ elnöke.

2023-ról megjegyezte:

Az a helyzet, és ezt nem esik jól belátni, hogy most nem tudok nagyívű beszédet mondani az eredményeinkről, sok dicsérettel, hősök magasztalásával, a sikerek végnélküli felsorolásával... Mert nem a fukuokai volt minden idők legsikeresebb világbajnoksága, ismerjük el. Viszont azt is tudjuk: saját magunk tettük magasra a mércét a fantasztikus edzőink és versenyzőink munkájának köszönhetően. És miközben a közvélemény leginkább csak az aranyakat jegyzi, mi pontosan tudjuk, hogy egy helyezésnek is megkorra értéke meg, mennyi munka, mennyi álmatlan éjszaka, végnélküli tervezés, áldozat van ezek mögött. Mérlegünk így is jónak mondható, elismerés Rasovszky Kristófnak és a nyíltvízi csapatnak, Kós Hubertnek, Németh Nándornak, Márton Richárdnak, Kovács Benedeknek és a 4×200-as női gyorsváltónak és felkészítőiknek. Büszkén mondom el, hogy 1973 óta csak három ország, az Amerikai Egyesült Államok, Németország és Magyarország tudott minden világbajnokságról éremmel hazatérni.

Az elnök hozzátette, a jövő kifejezetten biztató, hiszen az utánpótlás-világversenyeken mindenütt az első háromban végzett a magyar válogatott a medencés és nyíltvízi eseményeken egyaránt.

Wladár Sándor kiemelte, hogy tavaly már 36 ezer gyermek vett részt az Úszó Nemzet Programban, amely bővült egy Híd névre keresztelt betétprogrammal is, amelyben a legtehetségesebb ÚNP-sek már plusz edzéseken vehetnek részt, és legjobbjaik a tavaly októberi Világkupán egy külön futamban a nagyközönség előtt is megmutathatták magukat. A program kapcsán elhangzott: „Büszkeséggel kell eltöltenie mindannyiunkat, hogy immár három éve Egerszegi Krisztina a program nagykövete. Az ő neve, azt hiszem, bizonyíték és egyben garancia is arra, hogy jó irányba megyünk.”

A MÚSZ elnöke végül egy szubjektív megállapításnak tűnő, a sportág számára mégis objektív kihívásokkal terhes jövőképet vázolt:

Látnunk kell, hogy változik a világ, az olimpizmus elmegy a show-elemek irányába, júniusban Budapesten például olimpiai kvalifikációs versenyt rendeznek breaktáncban, falmászásban, gördeszkában és BMX-ben. Igen, ezek is velünk egyenrangú sportok, és ezt el kell fogadnunk. Mindeközben az úszás egy monoton, embert próbáló sport, amelyben a kitartás, az alázat vezethet a sikerhez még a tízezredik méter után is, 180-as pulzusnál is, az uszoda tetejét átütő laktát szintnél is. Ezen a ponton van abszolút kulcsszerepe edzőinknek, minden nap végig vezényelni az edzéseket, nekik sokszor távol családjuktól, hetekig edzőtáborokban, hétvégeken versenyeken kell szolgálatot teljesíteniük. Kijelenthetem, hogy bennük megvan a munka tisztelete, az a belső vágy, hogy minden nap kihozzák magukból a maximumot, vagy még annál is többet. Már most, de az elkövetkező években biztosan erősödik a generációk harca, minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítva edzőink kommunikációs képességét, pedagógiai tudását, tapasztalatát. Talán legnagyobb kihívása ez a magyar sportnak, a magyar úszósportnak az előttünk álló években.

Wladár Sándor mindenesetre egy, az úszósportot jellemző idézettel zárta beszámolóját: „Ha ráveszed magad arra, hogy megtegyél mindent, amit utálsz, a másik oldalon diadal és világhírnév vár.”

A közgyűlés ezt és a többi beszámolót is egyhangúlag elfogadta.

Emellett elismeréseket is átadott Wladár Sándor: a Centenáriumi Díjat Dr. György István, a Kőbánya SC-t tíz éve vezető elnök, valamint a nyíregyházi úszósport edzőlegendája, Szűcs Csaba vehette át. Az újonnan alapított, a legkiválóbb és a gyerekekkel leginkább empatikusan foglalkozó utánpótlás-edzőknek járó Mosoly-díj első két kitüntetettje Perjámosi Kata és Lánszki Emma lett.

Rovatok