Index Vakbarát Hírportál

Milák Kristóf hamarosan megnevezheti, kivel folytatja a munkát

2024. október 6., vasárnap 16:08

Még az ősz folyamán megnevezheti új edzőjét Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó.

Ezt Zala György, a Honvéd klasszisának erőnléti edzője nyilatkozta abban az interjúban, amely a Magyar Úszó Szövetség oldalán jelent meg.

Vele úszásról csak abban a vonatkozásban beszélek, hogy mi a legközelebbi versenye és az arra történő eredményes felkészülése érdekében milyen erőnléti munkára lehet szüksége. Akár hiszi, akár nem, én például a mai napig nem tudom, hol és kivel fogja folytatni az úszóedzéseket. Nekem azt mondta: nyugi, ősszel megmondom, ki lesz az új edzőm

– mondta a kétszeres olimpiai bronzérmes kenus.

A Milákkal való közös edzéseivel kapcsolatban Zala György elmondta, rengeteget edzettek együtt a Honvédban, ezért ő a „hol a Milák?” kérdést kissé felfújtnak érezte.

Milák Kristóf a párizsi olimpián 200 méter pillangón címvédőként ezüstérmet nyert, 100 méteren azonban – ahol három éve Tokióban második volt – diadalmaskodott. Ezt követően jelentette be edzője, Virth Balázs, hogy véget ért a kapcsolatuk.

Rovatok