Index Vakbarát Hírportál

Meglett az eredménye a csatáknak, nem került válaszút elé olimpiai bajnok úszónk

2024. október 16., szerda 15:25

Csatáztak a magyar olimpiai bajnokért, és nagyon jól tették, sportdiplomáciai bravúrnak köszönhetően nem kerül Kós Hubert válaszút elé a budapesti rövidpályás úszó világbajnokságon.

A sportág berkeiben nagy volt a zúgolódás, amikor kiderült, hogy francia-amerikai nyomásra Léon Marchand miatt megváltoztatják az olimpiai úszóprogramot. A Magyar Úszó Szövetség már akkor is azt hangoztatta, hogy teljesen érthető ez a fajta sportdiplomáciai beavatkozás, és adott esetben mi magyarok is megtennénk mindent a saját versenyzőinkért. Nos, nem kellett rá túl sokat várni, hogy ezt bizonyítsák is.

Ami járt Léonnak, miért ne járna Hubinak?

Az olimpiai év legnagyobb hazai sporteseménye lesz a decemberi, rövidpályás úszó világbajnokság a Duna Arénában. A verseny fő reklámarca az immár olimpiai bajnok Kós Hubert, aki nagyon szeretne hazai medencében is bizonyítani.

Még el sem kezdődött a párizsi olimpia, amikor Hubi már arról beszélt nekem, hogy mennyire szeretné megmérettetni magát a decemberi budapesti „úszócsúcson”, de ehhez Bob Bowman hozzájárulására is szükség van

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Szántó Dávid, a közelgő vb szervező bizottságának vezetője.

„Hubi elmondta, hogy a 200 hát mellett rövid pályán is szeretne nagyot villantani 100 pillangón, de akkor még nem tudta, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (WA) technikai bizottsága ennek a két számnak a döntőjét éppen egyazon nap estéjére tette.”

„Hosszú csatározás kezdődött a WA és a magyar oldal között, amelynek vége hasonló sportdiplomáciai bravúrként értékelhető, mint amit a franciák vittek véghez Párizsban. Azzal a különbséggel, hogy most a mi kedvünkért változtatták meg a menetrendet. A WA programja általában szent és sérthetetlen, azt rengeteg szempontot figyelembe véve alakítja ki a bizottság, ám ezúttal sikerült olyan megoldást felvázolnunk, amelyet kénytelenek voltak elfogadni. Belátták, hogy senki sem járna rosszul, ha egy hazai hőst ünnepelhetne a közönség. Ha ebben a csatában alulmaradtunk volna, Kós Hubert válaszút elé kerül, és az egyik „nyerő” számáról alighanem le kellett volna mondania. A módosításnak köszönhetően viszont Kós Hubert decemberben 14-én a 100 pillangó döntőjében bizonyíthat, 15-én, a budapesti vb zárónapján pedig 200 háton. Persze ezért előbb meg harcolnia, a sikereket neki sem fogják tálcán kínálni” – mondta Szántó Dávid, aki maga is élvonalbeli úszó volt, jelenleg pedig a Magyar Úszó Szövetség nemzetközi vezetőjeként remek sportdiplomáciai kapcsolatrendszerre építhet, amit a mostani siker is bizonyít.

Így lett 15 percből másfél óra

Szántó Dávid azt is örömmel újságolta, hogy decemberben a Duna Arénában a négyszeres olimpiai bajnok Marchand is ott lesz az indulók között, ami már önmagában is nagy szó. Az egykori sportriporter emlékeztetett rá: a francia úgy lett Párizsban négyszeres olimpiai bajnok, hogy egy soha nem látott „duplát” is bevállalt.

„Persze teljesíthetetlen küldetés várt volna Marchandra, ha a 200 pillangó döntője után 15 perccel már a 200 mellen kell csatáznia az aranyérem megszerzéséért, ahogy az az eredeti tervekben szerepelt. Erős francia-amerikai lobbi formálódott és vetette be magát azért, hogy a nemzetközi szövetség technikai bizottságát rávegye az időrend megváltoztatására, ám abba a NOB illetékeseinek is bele kellett egyeznie. Így lett a 15 percből már elegendő másfél óra, amit úgy „gazdálkodtak ki”, hogy a 200 pillangó és a 200 mell közé beiktattak hét, későbbre tervezett versenyszámot. Közrejátszott a dicséretes engedékenységben és az észszerűség győzelmében az, hogy senki sem volt ellenséges a francia sztárúszóval szemben, a Nemzetközi Úszó Szövetségnek és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak pedig ezúttal is az volt a közös célja, hogy igazi hősöket ünnepelhessen a világ, köztük olyanokat, mint amilyen egykor a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps volt, most pedig még csak „kicsiben” a Párizsban 22 évesen négy aranyat begyűjtő Léon Marchand.”

Marchand és Kós Hubert mellett még számos világklasszis várható a Duna Arénába. Ahogy a szervezés első embere megjegyezte: 190-nél is több ország regisztrált, ami egészen elképesztő szám. Nem kis konkurencia vár tehát majd Hubira, de a szervezők lobbijának köszönhetően azzal legalább nem kell megküzdenie, hogy egy nap két versenyszám döntőjének feladatát teljesítse. Hogy pontosan miben indul az olimpiai bajnokunk, az a november közepén záruló nevezési határidő után derül ki.

Rovatok