Sebestyén Dalma, a magyar úszóválogatott tagja úgy döntött, átadja a helyét 200 méter pillangón Ilyés Laurának a decemberben Budapesten sorra kerülő rövidpályás világbajnokságon.
Ilyés november elején, a kaposvári országos bajnokságon úszta meg a szintidőt 200 méter pillangón, de csak a harmadik volt a hazai rangsorban az élete utolsó versenyére készülő Kapás Boglárka és Sebestyén mögött.
Ugyanakkor utóbbi úgy döntött, átadja a szereplés lehetőségét Ilyésnek, akinek az elmúlt két éve megpróbáltatásokkal teli volt.
A Magyar Úszó Szövetség hétfői közleményéből kiderül, hogy tettéért fair play díjra jelöli a győriek sportolóját.
A 22 éves versenyző engedélyét nem sokkal azután függesztette fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy a 2022-es rövidpályás ob-n aranyérmet nyert, a szervezet aztán egy évvel később visszavonta vádjait vele szemben, ugyanis a biológiai útlevele alapján megfogalmazott doppingvád teljességgel alaptalannak bizonyult.
A 27 éves Sebestyén – aki 200 méter vegyesen fog így rajthoz állni – úgy fogalmazott, bár három olimpián is képviselte Magyarországot, semmihez sem fogható egy hazai világesemény hangulata, „amikor 10 ezer magyar neked tapsol és ujjong a lelátón”.
„Szeretném, hogy ennek te is részese lehess ezen a budapesti világbajnokságon, mint a hazájáért küzdő versenyző. Szeretném átadni neked a 200 méteres női pillangó indulási jogát. Kívánom, hogy valósítsd meg az álmaidat!” – olvasható Sebestyén levelében.
Sebestyén és Ilyés beszélgetése alább tekinthető meg:
Sós Csaba szövetségi kapitány elfogadta Sebestyén Dalma döntését, Ilyés Laura így a 35. tagja a decemberi, rövidpályás világbajnokságon induló magyar csapatnak, és Kapás Boglárka mellett ő indulhat 200 pillangón.
A Duna Arénában december 10. és 15. között sorra kerülő világbajnokságon az előfutamok reggel 9-kor startolnak, a döntők pedig 17.30-kor kezdődnek. Az M4 Sport élőben közvetíti majd a világbajnokságot, írja az MTI.