Index Vakbarát Hírportál

Széttáncolták a magyar ezüstlányok a pesti éjszakát

2024. december 13., péntek 17:36

A magyar női 4×200-as gyorsváltó négy tagjának örömtánca a pesti éjszakában legalább akkora szám volt, mint az úszásuk, amivel ezüstérmet szereztek a rövidpályás világbajnokságon, a Duna Arénában. Szerencsére az Instagramon is megosztották produkciójukat, amit az Index olvasói is megcsodálhatnak.

A délelőtt hőse Gretchen Walsh volt a Duna Arénában, pedig csak előfutamokat bonyolítottak le a rövidpályás úszó-világbajnokságon. A 21 éves lány a country fővárosából, a Tennessee állambeli Nashville-ből péntek reggel a 100 méter pillangó selejtezőjében az ötödik világcsúcsát úszta itt és most, Budapesten. Ideje 53.24 másodperc, ő az első nő, aki 54 másodpercen belül pillangózta le a távot.

A régi világcsúcsot Maggie Mac Neil tartotta 54.05-tel 2022 óta. Walsh teljesítménye félelmetes, 1,5 százalékos javulás, ami úgy különösen figyelemreméltó, hogy hivatalos versenyen most úszta életében először rövidpályán a száz pillangót. Walsh szokásához híven rettenetesen bekezdett, az első 50 métert 24.55 másodperc alatt száguldotta végig, ezzel a részidővel bronzérmes lett volna 50 méter pillangón két nappal korábbi önmaga (24.01) és Beryl Gastaldello (24.43) mögött. 

Walsh a kanadai Summer McIntoshsal együtt a világbajnokság kiemelkedő alakja, eddigi öt világcsúcsából négyet egyéni számban, egyet váltóban úszott, és az öt világrekordért eddig 125 000 dollárt zsebelt be. Plusz már három számot megnyert, pénteken készült behúzni a negyediket, a 100 méter vegyest.

Persze a péntek nekünk, magyaroknak még mindig a 4×200-as női gyorsváltónk varázslatos csütörtök esti ezüstérméről és bődületes országos csúcsáról szólt. Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra és Ábrahám Minna Lilla hat másodpercet vert volna a régi csúcsot tartó, világklasszisokból (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka) álló magyar kvartettre. Teljesen érthető tehát, hogy örömükben olyan táncprodukciót adtak elő és osztottak meg az Instagramon, amely minőségben vetekedett csütörtök esti úszásukkal:

Ilyen előzmények után vártuk a délutáni döntőket, köztük a férfiak 50 méteres hátúszását, benne Kós Huberttel.

Rovatok