A Magyar Úszó Szövetség elnöksége fegyelmi eljárás megindítására tett javaslatot az Iron Swim korábbi úszóedzője, Takács Imre ellen. Ezek után Wladár Sándor elnök bejelentette, hogy elnöki hatáskörben elrendeli a fegyelmi eljárás megindítását.
Még tavaly szeptemberben jelent meg egy közlemény a Magyar Úszó Szövetség honlapján arról, hogy a MÚSZ elnöksége 10 igen, 0 nem és 0 tartózkodó szavazattal az IRON SWIM edzője női sportolókkal szemben tanúsított etikátlan magatartásának, szexuális célzásokra épülő kommunikációjának kivizsgálására eseti vizsgálóbizottságot hoz létre.
Akkor nem nevezték meg a szóban forgó edzőt, most azonban újabb közleményt jelentetett meg a szövetség fegyelmi eljárás beindításáról. A közlemény így szól:
„A Magyar Úszó Szövetség szerdai elnökségi ülésén dr. Papp Gábor tájékoztatta a tagokat az általa vezetett eseti bizottság megállapításairól, amelyek az Iron Swim korábbi edzője, Takács Imre ügye kapcsán születtek. A bizottság – amelynek rajta kívül dr. Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Mónika és dr. Ugrin Tamás volt a tagja – több meghallgatást tartott, ezeken megismerhették az edző, az érintett versenyzők, szülők és a klub vezetőinek álláspontját is. Mindezek alapján a testület fegyelmi eljárás megindítására tett javaslatot, ugyanakkor megfontolásra ajánlja, hogy a jövőben a szakemberek számára tartsanak képzéseket az edző-versenyző kommunikációról. A bizottság hangsúlyozta az etikai normák ismeretének fontosságát, illetve azt, hogy a Z és Alfa generációs fiataloknál egyre kevésbé hatékonyak a korábbi tapasztalatokon alapuló kommunikációs eszközök. Az elnökség megtárgyalta az elhangzottakat, Wladár Sándor pedig bejelentette, hogy elnöki hatáskörben elrendeli a fegyelmi eljárás megindítását.”
Takács Imrét a klubja az ügy kirobbanásakor fegyelmi eljárás alá vonta, azonban nem menesztette, hanem további 140 napig még foglalkoztatta.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenes hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon (h., k., cs., p. 18:00–22:00, k. 8:00–12:00, sze. 12:00–14:00). További információ az Egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.