Index Vakbarát Hírportál

Kiderítettük a legizgalmasabb részletet a vb-ezüstérmes klasszis Fradiba szerződéséről

2025. február 10., hétfő 20:47

Hétfő délután érkezett a hír: Molnár Dóra, a Budafóka SE 18 éves világbajnoki ezüstérmes úszója a Ferencvárosba igazol. A részletekről kevés információ látott napvilágot, az Index azonban kiderítette, hogy az átigazolás csak adminisztratív lépés, Dóra mindössze az esetleges érmeket és pontokat szállítja a zöld-fehéreknek, továbbra is a budatétényi Klauzál Gábor Művelődési Központ Hajós Alfréd Tanuszodájában végzi tréningjeit, nevelőedzője, Horváth Tamás irányításával. Aki szintén az FTC alkalmazottja lesz.

Molnár Dóra az éppen húsz éve alakult Budafóka SE úszó- és vízilabdaklub történetének egyik – ha nem a  legsikeresebb versenyzője. A 18 éves lány, aki nyártól a kaliforniai USC egyetemen folytatja tanulmányait, egész eddigi pályafutását a XXII. kerületi egyesületben töltötte, ott tanult meg úszni, és valamennyi eddigi sikerét, a két felnőtt Európa-bajnoki aranyérmet és a megannyi ifjúsági világ- és Eb-címet a Budafóka SE-nek szerezte. Mindvégig Horváth Tamás edző irányításával. 

Hétfőn azonban bejárta a médiát az MTI híre, miszerint a kerület büszkesége a Ferencvárosba igazol. Akkor még nem tudtuk, hogy Horváth Tamást vajon újabb fájdalmas csapás éri-e, ahogy korábban már elhagyta őt két ígéretes tanítványa, Zombori Gábor és Márton Richárd. 

Az Index megkereste a szakembert, aki elmondta, hogy Molnárral együtt ő is a Ferencvároshoz szerződik, azaz továbbra is ő irányítja tanítványa edzésmunkáját. Mindezt nem is a Népligetben, hanem megszokott környezetükben, a budatétényi Hajós Alfréd Tanuszodában, a Campona bevásárlóközpont tőszomszédságában. 

Mindkettőnk számára kielégítő ez a megoldás, sőt alighanem a klub számára is, hiszen Dóriért nevelési költségtérítést kap a Budafóka SE. Más kérdés, hogy így valamivel kevesebb időm marad a többi tanítványomra, mert hiszen Dórin kívül is sok tehetséges fiatal úszó bontogatja szárnyait az uszodánkban. De hát az az igazság, nem lehet összehasonlítani a Fradi és a Budafóka SE anyagi lehetőségeit 

– mondta a szakember.

Rovatok