Sajnálja, és elnézést kért azoktól az emberektől Milák Kristóf, akiket megbántott az elmúlt időszakban, mivel tudja, ha máshogyan, jobban kezel dolgokat, akkor elkerülhette volna ezeket a kellemetlen helyzeteket. Kétszeres olimpiai bajnok úszóklasszisunk mintegy másfél éve tartó „némaságot” tört meg, és kendőzetlen őszinteséggel beszélt többek között arról, miért hagyta ki a fukuokai világbajnokságot, és arról is, hogyan teltek napjai a párizsi olimpia alatt.
Ahogyan azt már a Mol-csoport hétfőn közleményben jelezte, másfél év után visszatért a MOL Pályán Kívül podcaststúdiójába Milák Kristóf, Tokió és Párizs olimpiai bajnoka, hogy több, eddig megválaszolatlan kérdésre választ adjon, és elárulja, hogyan teltek elmúlt hónapjai, évei. A magyar úszósport egyik legnagyobb klasszisáról mindössze információmorzsákat tudtunk, azt is szűkebb vagy tágabb környezetéből, szavai helyett ellenben teljesítménye beszélt – a párizsi olimpián a magyar küldöttség legeredményesebbje volt egy arany- és egy ezüstéremmel.
Eljött a pillanat, a szűk 40 perces videóinterjú kedd reggel megjelent a Mol-csoport oldalán, amelyben Milák többek között arról beszélt,
Fetter Balázs műsorvezető rögtön az elején feltette Milák számára azt a kérdést, hogy mi zajlott körülötte még a fukuokai világbajnokság előtt, és miért döntött inkább a távolmaradás mellett.
„Röviden sok minden történt velem, hosszabban nagyon sok minden történt velem. Nehéz visszaemlékezni részletesen, és kiemelni azokat a katalizátorait a történéseknek, amelyek visszavezethetőek voltak arra, hogy akkor azt mondjam, köszönöm szépen, ebből inkább nem kérek – mert volt bőven” – kezdte Milák.
Akkor és ott, abban a hitben voltam, hogy ez kiégés, de ezt már utólag tudom, nem erről volt szó. Inkább úgy mondanám, hogy a sportág jellegzetességének a negatív lecsapódása, tekintettel arra, hogy volt mögöttem jó pár év, boldog és kevésbé boldog esemény, versenyidőszak – például amikor egymás után négyszer kellett versenyeznem egy évben.
Milák szerint az erőltetett tempó, a sűrű versenynaptár után úgy érezte, elfáradt, mert ő is emberből van, és ebből többet már nem volt hajlandó elfogadni, elbírni. Ekkor érezte magában azt, hogy „nem megyek házhoz a pofonért”.
Úszóklasszisunk gyorsan korrigálta magát, mert úgy érezte, hogy ezzel a kifejezéssel azért igen nyersen fogalmazott. Hozzátette, ezalatt inkább azt értette, hogy Fukuoka előtt nem érezte magában a kellő tüzet, motivációt, a fegyelmezett hozzáállást. Egyszerűen minden olyan adottság elszállt belőle, ami őt addig előre vitte az útján.
Nem fizikailag éreztem magam gyengének, hanem mentálisan. Nem szerettem volna elmenni egy versenyre úgy, hogy mentálisan nem vagyok rendben, így nem is voltam abban a teljesítőképességben, mint amit elvárok magamtól. Nem akartam megerőszakolni magam, miért tettem volna? Sokat gondolkoztam ezen korábban, mert az esetek 99 százalékában jól sült el, ha medencébe ugrottam, de most úgy éreztem, hogy szükségem van a szünetre
– folytatta Milák, akitől ezután rögtön megkérdezte a műsorvezető, felmerült-e benne, hogy befejezze az úszást, versenyzést. A 24 éves úszóklasszis őszintén elmondta, hogy igen, a legnehezebb időszakban elgondolkodott rajta, viszont ekkor az jutott eszébe, hogy miért pazarolná el ezt a lehetőséget.
A lehetőséget, amibe beletett már több évet, van hozzá tehetsége, affinitása, olyan jegyekkel van megáldva, amivel eredményesen tudja csinálni ezt a hivatást – ez tartotta vissza attól, hogy befejezze az úszást.
Milák elárulta, legnehezebb időszakában több ember vette körül, sokan támogatták, közülük két embert ki is emelt, akik leginkább a segítségére voltak. Az egyik Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, akivel már jó ideje közeli barátságot ápol, a másik pedig Szabó Álmos, aki immár a magyar úszó edzője. Szabó Álmossal kapcsolatban elmondta Milák, azért választotta őt edzőjének, mert a kémia remekül működik közöttük, nagyon erős a kötelék, és hatékony a közös munka.
Álmos mindenkitől különbözik. Ezt igazából csak a szakmai dolgokra értem, mert eddig nem voltam annak tudatában, hogy szakmailag létezik ilyen magyar edző.
Ezt követően Tokió és Párizs olimpiai bajnokát megkérdezték másik közeli barátjáról, Schmidt Ádámról, mit kell tudni róla azon kívül, hogy sportállamtitkár. Milák kettejük kapcsolatáról elárulta, nem mostanság kerültek közelebb egymáshoz, hanem még 2017-ben, amikor elkezdtek „jönni” az eredmények, és felmerült benne, hogy szüksége van egy jogi képviselőre, aki segíti a háttérdolgait ebben a témakörben, és őt ajánlották neki.
Találkoztunk rendszeresen, kikértem a tanácsát szerződésekben, ugyanakkor eleinte még csak sportoló-ügyvéd viszonyban voltunk, ez változott barátsággá az évek során. Schmidt Ádám számomra egy rendkívül értékes személy, büszke vagyok arra, hogy barátomnak mondhatom, és ő is engem. Remélem, még hosszú ideig élvezhetem a barátságát.
A következő téma, amiről faggatták Milákot, az az átvitt értelemben „némasága” volt, hogy sportoló társaival ellentétben ő nem nyilatkozott, nem állt a kamerák elé, nem csak itthon, hanem nemzetközi versenyeken, még az olimpián sem, ami az ő szintjén ilyen hosszú időn az egész sportvilágot tekintve rendkívül szokatlan, így a közvélemény nem tudta, egyáltalán miként érzi-e magát, és milyen intenzitással készül-e a versenyekre.
Ebben az időszakban a magyar úszósportból is jöttek olyan vélemények, hangok, amelyek negatív értelemben nyilatkoztak Milákról, olimpiai esélyeiről, sokan kifogásolták, hogy semmit nem tudnak róla.
Szerintem a helyes az lenne, ha mindenki arról tudna, amiről tudnia kellene. Olyan témakörök, amelyek nem méltóak egy sportolóhoz, egy sportoló közösséghez, azokat benn kell tartani, és dolgozni rajtuk. Az elmúlt időszakban nem ez történt.
Akarva akaratlanul, Milák mindig téma volt, úgymond, a csapból is ő folyt az olimpiai előtti hónapokban. Erre reflektálva Milák annyit mondott, hogy „valamiből össze kellett gyűjteni azokat a kattintásokat”. A magyar úszóklasszis elmondása alapján még úgyis találkozott néhány olyan cikkel, amely róla szólt, hogy próbálta elkerülni ezt a témát – mert volt jobb dolga –, de sokszor történt olyan, hogy egyik ismerőse küldött neki egy cikket, melynek címében Milák állt.
Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, az esetek 89 százalékában nem volt köze a valóságnak ahhoz, amit róla írtak.
„Én megértem azt, hogy valamilyen szempontból adnom kell magamból valamit, viszont az eredményeimen, néhány megjelenésemen kívül rendezvényeken többet nem szeretnék, nem akarok megosztani emberekkel. Én szeretem a magánéletemet, és azt szeretem megtartani magamnak. A jövőben is ez lesz a helyzet, az emberek hallani fognak rólam az eredményeim kapcsán, arról, hogyan képviselem a hazámat, de ennél többet nem szeretnék ígérni. Nem vagyok olyan beállítottságú ember, aki azt szereti, ha róla szólnak a hírek.”
Milák csak úszókról, saját esetéről tud beszélni. Amit ő lát és ő tapasztal, hogy mostanában rengeteg úszó megy külföldre, elsősorban Amerikába – elmondásuk alapján tanulni. Az ottani egyetemi rendszer azért teljesen más, ezért arról sokat nem tud mondani, de késztetés lenne részéről arra, hogy a magyar úszósporton belül az általa tapasztalt, eredményesnek titulált edzéselméleteket meghonosítsa. Ehhez viszont kellene nyitottság, tudáséhség és együttműködés.
„Azokkal a fiatal úszókkal tudok kapcsolatba kerülni, akik ott vannak az adott versenyen. Egyelőre még jönnek fel fiatalabbak, de ha tényleg megvan az a kíváncsiság, szándék, hogy szeretnének tőlünk valamit, tanácsot, akkor készségesen ott leszünk, és állunk rendelkezésre – akár Kós Huberttel egyetemben” – mondta Milák, aki például első felnőttversenyén Gyurta Dánieltől is tanult, London olimpiai bajnoka látta el őt hasznos tanácsokkal. Milák szeretne egyszer majd hasonlóan tenni, és segíteni a fiatal, feltörekvő tehetségeket.
Ami a következő, 2028-as Los Angeles-i olimpiát illeti, Milák megmosolyogta azt a kérdést, hogy Kós Huberttel együtt majd ugyanúgy ott állnak-e a dobogó legfelső fokán.
A szándék megvan, a lehetőségeim egyelőre kedvezőek. Én szeretnék ott állni majd, ő is biztosan szeretné, mert főleg az ő esetében még vannak hiányosságok a karrierjét illetően, én meg nagyon szeretem ezt az egészet csinálni. Megígérni nem fogom Los Angelest, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy így legyen. Egyelőre ezt a Szingapúrt tudom megígérni
– utalt ezzel Milák az idény nyáron esedékes, szingapúri vizes világbajnokságra.
Sokáig, még a párizsi olimpia előtti hónapokban sem lehetett tudni Milákról azt, hogy egyáltalán elkezdte-e az edzéseket, és mióta nem látott vizet – ezért aggódott a magyar úszósport. Milák elárulta: köszönte szépen, ezekben a hónapokban is jól érezte magát, és egyedül végezte el a medencés alapozást.
„Igen, készültem, de nem úgy úsztam, ahogy elvárná tőlem a magyar szakma. Egy ideig nem mentem vízbe, aztán egyedül, pár hónapig készültem az olimpiára. Aztán valahogy úgy volt, ha jól emlékszem, hogy a nyári olimpia előtt december, január környékén tértem vissza a Budapest Honvéd medencéjébe. Ugye ezt a medencét nem erre találták ki, 25 méteres, nem 50 méteres, de próbáltam belőle kihozni a legtöbbet, és abszolút egyedül elvégezni a medencés alapozást az olimpiára – még ebben a rövid időintervallumban is. Ez a rövid egyedüllét, a magány a medencében nagyon jót tett a lelkemnek, ez nem kérdés, szakmailag viszont nehezebb volt.”
Milák elárulta, hogy imád versenyezni, de nem konkrétan azt, hogy ott van a medencében még hét másik úszó. Inkább az motiválja, hogy saját magát győzze le, és úgymond használja a riválisait arra, hogy saját céljait, érdekeit beteljesítse. Mindig azt érzi, hogy maga ellen küzd a medencében, és ha ez összejön, akkor ennek örül.
Nem az a bajom, hogy le kell menni úszni, és »meg kell halni«. Imádok »meghalni«, azt, hogy órákat edzek – egészséges mértékben –, és utána kezemet lábamat nem tudom megemelni, ezt az érzést szeretem leginkább
– folytatta kétszeres olimpiai bajnok úszó. Apropó párizsi olimpia, miután Milák 200 méter pillangón, abszolút favoritként végül csak második lett Leon Marchand mögött, nehéz volt onnan továbblépnie, és egyébként is úgy gondolta, hogy 100 méter pillangón kevesebb esélye lesz a győzelemre. Aztán mint kiderült, ezúttal a rövidebb számban lett ismét olimpiai bajnok, amint arra visszaemlékezett: „egy jobb taktikával és rutinnal valahogy sikerült az utolsó métereken” nyernie.
Megkérdezték tőle, hogyan sikerült túltenni magát a 200 méter pillangó döntőjén. Erre azt válaszolta, hogy bizony a jó kiadós francia reggelik is kellettek hozzá francia pékségekből, amiket egyedül szerzett be magának, és nem az olimpiai faluból.
Volt egy kis átfedés, amikor a párizsi szállásomról ki kellett költöznöm, és amíg intéztem a másikat magamnak, volt két este, akkor beköltöztem, de amíg versenyeztem, egyáltalán nem voltam a faluban – csak utólagosan.
Pályafutása korábbi időszakában nem volt gyakran szüksége arra Miláknak, hogy feldolgozza azt a tényt, miszerint fő számában nem sikerült nyernie, Párizsban viszont kellett neki néhány óra dühöngés a 200 méter pillangó döntője után. Szerinte, ha talán más taktikát választott volna, akkor jobban elsülhetett volna a dolog, de úgy érezte magában, hogy egy kicsivel kevesebb van benne.
Ezt követően visszakanyarodott a beszélgetés még a párizsi olimpia előtti napokra, és arra, hogy miért később ment ki a francia fővárosba, mint társai. Milák szerint ez így volt megbeszélve, mert Párizs „itt van a szomszédban”, rövid a repülőút, nincs időeltolódás, ezért egy néhány nap pluszpihenőt adott magának.
Nem kellett úsznom az első napokban, nem volt hova sietnem. Visszatérve még kicsit az olimpiai faluhoz, az volt a legfontosabb, hogy ne érintkezzek senkivel, csak magammal tudjak foglalkozni, és a versenyre koncentrálni. Nagyon közel volt a szállásom az uszodához, nem ugyanazt a kaját ettem, mint a többiek, rendes ágyban aludhattam, ez is már nagyban segített, hogy megkönnyítse a kintlétemet.
Milák szerint a 200 méter pillangó döntőjében egyszerűen elfáradt, abban ennyi volt, de gondolva arra, hogy ezúttal is ő volt a magyar olimpiai csapat legeredményesebb sportolója, összességében azért nem rossz a helyzet. Azzal a második hellyel szerinte belé „verték az ideget”, de az előbb már említett francia reggelik is segítettek rajta, aztán a 100 méterre készülve úgy volt vele, csak azért is megmutatja, és minden benne maradt energiáját kiadja.
Azzal, hogy a Hungary feliratra mutattam a dresszemen, amikor medencéhez szólítottak, szerettem volna azt sugallni a hazámnak, hogy itt vagyok, és számíthatnak rám. Ezt a kötődést szerettem volna kihangsúlyozni, hogy Magyarország, minden pozitív és negatív dologgal együtt. Egy ilyen kis kommunikáció
– folytatta Milák. A magyar úszóklasszis utolsó száma és a párizsi aranygép indulása közötti napokban kint maradt Párizsban, szerette volna megtapasztalni az olimpiai hangulatot, mert verseny alatt ebbe nem tudott belekóstolni. Kicsit körbe is tudott nézni a városban, és kilátogatott a vízilabdázók mérkőzéseire, illetve a helyszínen látta több magyar sportolótársa éremszerzését.
Végezetül Milák Kristóf egy gondolat erejéig még magához ragadta a szót, és elnézést kért azoktól az emberektől, akiket megbántott.
Köszönöm szépen, aki meghallgatott. És nem mehetek el amellett sem, hogy nem kérek elnézését. Azért, mert én az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna. Felismertem ezeket a dolgokat, igyekszem változtatni, többek között a kommunikációmon is. Mert ha ezeket egy kicsit jobban tudom alkalmazni, akkor még jobban is elsülhetett volna ez az egész dolog. Hibáztam, sajnálom
– zárta az interjút Milák Kristóf.
(Borítókép: MOL Pályán Kívül podcast)