Február 11-én Milák Kristóf hosszú hallgatás után megtörte a csendet a Mol podcastjében, ugyanakkor a beszélgetés alatt az utóbbi hónapokban leginkább visszhangos, a nyilatkozó számára éppen ezért talán kényelmetlenebb témákat látványosan kerülték a felek. Másnap Milák volt edzője, Virth Balázs a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a nevével „kattintáshajhász” cikkeket próbáltak eladni a sajtóban.
A párizsi olimpián 100 méteren arany-, míg 200 méteren ezüstérmet szerző Milák a kedden megjelent podcastben többek között arra sem válaszolt, miért nem nevezett meg senkit felkészítő edzőjeként. Ennek a kérésnek a kiváló úszó többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget.
A Sportal úgy értesült, hogy korábban mintegy három és fél órás beszélgetés készült Milákkal, amiből aztán összevágtak egy 40-50 perces anyagot. Arra vonatkozóan nem írtak konkrétumokat, hogy a beszélgetést ki készítette Milákkal, illetve a felvétel miként került az egyik televízió birtokába, csak sejtetik, hogy birtokában vannak ezeknek az információknak. A lap úgy tudja, hogy a Mol által készített interjú után ez a korábbi beszélgetés a feledés homályába merülhet. Pedig a forrásaik, akik látták az anyagot, azt mondták, hogy az „nagyon kemény”.
Az Indexen egy hónappal ezelőtt, Az Év Sportolója Gála kapcsán – amelyen Milák nem vett részt – arról számoltunk be, hogy lapunk információja szerint is létezik egy 40-45 perces videófelvétel, amelyen a kétszeres olimpiai bajnok beszél. Úgy tudjuk: a felvételt Tihany Viktor, Schmidt Ádám sajtósa készítette, az anyag pedig hónapok, egyesek szerint már szeptember óta az M4 Sport birtokában van.
Szerda délelőtt Milák volt edzője, Virth Balázs a közösségi oldalán füstölgött amiatt, hogy olyan szavakat adtak a szájába, amiket ő soha nem ejtett ki.
Úgy tűnik, a kattintásért az is belefér, ha nem nyilatkozol, de ennek ellenére úgy írnak rólad, mintha nyilatkoztál volna...
– írta Virth a Facebook-oldalán, majd a kommentek közé pedig berakta azt a két cikket, amelyekre gondolt.
További érdekesség a történetben, hogy miután az edző felhívta az ismerősei figyelmét arra, hogy mostanában nem nyilatkozott ebben a témában, a két cikk időközben elérhetetlenné vált, vagyis visszavonták őket.