Index Vakbarát Hírportál

Történelmi, hogy Dénes mögöttem áll

2012. október 29., hétfő 17:58

A sajtó előtt tartotta meg első edzését a megújult férfi vízilabda-válogatott, amely szerdán Nagyváradon Romániával, szombaton Székesfehérváron Olaszországgal játszik Világliga-mérkőzést.

A Komjádi uszodában gyakorolt az a 17 játékos, akivel a Vl-meccseken a megbízott szövetségi kapitány, Benedek Tibor számol. Jelen volt a december végéig hivatalban levő, a kapitányi kispadra le már nem ülő eddigi szakvezető, Kemény Dénes is.

„Az edzéstervet Tibor csinálta, de átbeszéltük, ahogyan a jelentősen megfiatalodott válogatott névsorát is egyeztettük" - mondta a tréning után Kemény, akivel a válogatott a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpiát is megnyerte, míg az idei, londoni játékokon ötödik lett. Utóbbin Benedek már mint Kemény segítője vett részt.

„Eléggé történelminek érzem, hogy Dénes itt van, de mögöttem áll" - érzékeltette a helyzet sajátosságát Benedek, aki úgy értékelte, a meghívott játékosok lelkesen igyekeztek megcsinálni minden feladatot, és reméli, jól sikerül ez a hét.

„Mivel a Világliga-csoportból egy válogatott jut tovább, a lecke adott: meg kell verni mind a román, mind az olasz csapatot. Jó a sorrend, vagyis örülök, hogy a románokkal kezdünk idegenben, és utána következnek az olaszok, akik friss olimpiai ezüstérmesként nyilván nagy önbizalommal jönnek majd Székesfehérvárra. Már csak ezért is nagy kihívás és jelentős, de teljesíthető feladat a legyőzésük" - fogalmazott Benedek, akinek vezetésével első mérkőzését játssza hazai pályán szombat délben az új válogatott, amely a Csitáry uszodában visszavághat az olaszoknak a londoni olimpia negyeddöntőjében elszenvedett vereségért.

A magyarok csoportjában szerepel még az orosz csapat, amellyel január 30-án játszik először a válogatott.

Az idei két Világliga-találkozóra meghívottak névsora: Baksa László, Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok), Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton.

Rovatok