Kásás Tamás bevállalta, és M. Kiss Csabával együtt írt könyvében nyíltan beszélt életének első harminchat évéről. (Ez az alcím is.)

Beleköthetnénk a nem túl frappáns címébe (Kása), vagy hogy egy vízilabdázó lehet-e világsztár, de nem érdemes, mert őszintesége és értékes gondolatai másra irányítják a figyelmet. Az is talál benne újdonságot, akit elsősorban a sport érdekel, és az is, akit Kásás nőügyei - két Szonja, Anna, Eszter -, a bulvárvonal jobban izgatnak.

Maradjunk a sportnál. Kásás ugyan már kint volt a 96-os olimpián, és ha fontos gólokat is lőtt, igazán akkor lett ismert a neve, amikor az 1997-es Eb-döntőt úgy nyerte 3-2-re Magyarország, hogy mindhárom gólt ő lőtte. 21 évesen.

Ez volt Kemény Dénes első győzelme is, aki épp nemrégiben emelte ki, amit egyébként Kásás is, hogy egy olyan csapat formálódott ekkor, amelyik a junioroknál nem ismerte a vereséget.

Erről a junior korszakról is szót ejt a könyvben, miért szólította őket striciknek Kemény Ferenc, a kapitány édesapja. „A szóhoz kizárólag pozitív kép társult, nagyjából azt jelentette, legyünk dörzsöltek, vagányak, okosak, ravaszak, erősek, magabiztosak.”

Természetesen feleleveníti a három olimpiai győzelmet, a 2004-es, fontos büntetőjénél elhangzó bazdmegért például elnézést is kér, ami csak úgy kiszakadt belőle.

A 2012-es olimpiai ötödik helyről sok fontos részletet megvilágított. Volt például egy másik énje, a teknős, amelyik mindig a negatívat kereste. „Jóllakott teknősként nem lehet olimpiát nyerni, bújt elő a legrosszabbik énem, de hamar lehurrogtam. A siker ízét nem lehet megunni. Bármennyire is szereted a szilvás gombócot, a negyedik nehezebben csúszik le. A siker nem ilyen. A siker függővé tesz. Ha egyszer belekósoltál, érezni akarod újra.”

Ezzel utalt arra, hogy nem kényelmesen és jóllakottan mentek ki az olimpiára, de rengeteget beszélgettek Tófalvi Zsuzsa pszichológussal, aki az első, szerb vereség után kíméletlen és kegyetlen önkritikát kért tőlük: mondjanak el mindent, ami nem tetszik.

„Aki beszélt, körbeülték a többiek. Arról beszéltem, hogy ennyire motiválatlan, lélek nélküli csapatban még nem játszottam. De az is tévedés, hogy csapatról beszélek. Tizenhárom kiváló játékos, de nem csapat. Nem érzem senkiben a tüzet, magamban sem, ami korábban a csúcsra repített. Ez így lószart sem ér, de fogalmam sincs, hogyan válhatnánk csapattá, ha ez az utóbbi időben nem sikerült.”

Később, az amerikaiak legyőzése után: „a csapaton belül már megvan az összhang, de a csapat és Dénes között még nincs. (…) Lehet, hogy Zsuzsának Dénest is ki kellett volna ültetnie a kör közepére?”

A vívódás többnyire végigkíséri a könyvet, csak abban biztos, mindent kihozott pályafutásából. Az utolsó bemutatásnál - a spanyolokat verték az ötödik helyért - összefacsarodott a szíve, görcsbe rándult a gyomra, a sírógörcsöt pedig nem tudta leküzdeni, és a víz alatt bőgött egy fél percet.

Kásás autóbalesetét eddig eltitkolta szülei előtt is, a könyvből kellett megtudniuk. „Kikerekedő szemekkel nézett rám apám, káromkodott is egyet. Húztam a számat, amikor a könyv szóba került, de miután láttam egy fejezetet, belementem” – összegzett a hivatalos bemutatón.