Index Vakbarát Hírportál

Érthetőbb nem lett a póló, de pezsgőbb

2013. október 9., szerda 15:02

Megváltoztak a vízilabda szabályai, még tanulóidőben vagyunk, így a magyar bajnokság első fordulójában megesett olyan mérkőzés, amelyen a bírók összesen 44 kiállítást ítéltek meg. A negyedik fordulóban azonban a csapatoknak már sokkal jobban sikerült az alkalmazkodás, ekkor rendezték a két tavalyi döntős, az Eger és a Szolnok meccsét.

A legfontosabb változások

Még az augusztus eleji barcelonai világbajnokság alatt fogadták el a szeptembertől érvényes új vízilabda szabályokat. A nemzetközi szövetség (FINA) alapelvei közé a támadójáték elősegítése tartozott, nem utolsósorban a bírói szubjektivitás csökkentése.

Az Eger 13-9-ra nyert, a játék pörgősebbé és látványosabbá vált, az új szabályok körülbelül három vagy négy gólt hoztak pluszban. Emellett kivehetően látszott, hogy a centeren védekezők egyik keze mindig a víz felett volt, mert ha a bírók nem látják mindkét kezet, jön a kiállítás.

A labda nélküli szabálytalanságok nem okoztak káoszt, ezt korábban jó néhányszor megszenvedte a magyar válogatott, mert nem ugyanolyan eréllyel léptek fel a bírók.

„Tetszik, amit láttam. Pezsgőbb, vagányabb lett a vízilabda. A szabaddobásból gólveszélyesen el lehet lőni a labdát, öt méterről ez egy nyilvánvaló gólhelyzet. Ezzel a bírók tévedési lehetősége is csökkent. Érthetőbb ugyan nem lett a játék, de kétségtelenül az ügyesebb, tehetségesebb játékosokat favorizálják a változtatások” – mondta Kemény Dénes a szövetség elnöke, korábbi kapitány.

Hozzátette, az új szabályok alapjaiban nem rengették meg a világot, de a kapusoknak is komolyabb a szerepük, mint valaha, mert nekik kell korrigálniuk a védekezés esetleges hiányosságait.

Kemény nem tartja szigorúnak, ha a kapustámadásnál is kiállítást ítélnek – az Eger egyszer előnyt kapott ezért –, mert ilyen helyzetben a labdát veszítő csapatnak vissza kell zárnia, nem pedig kockázatot vállalva a kapustól labdát szereznie.

Rovatok