Index Vakbarát Hírportál

Bántja a világbajnok pólóst, hogy átnéznek rajta

2015. január 29., csütörtök 20:12

A világbajnok (2011) és olimpiai ezüstérmes (2012) olasz vízilabdás, a 27 éves Alex Giorgetti egy évig volt Debrecen játékosa, mivel az édesanyja magyar, nem voltak nyelvi gondjai.

Amikor kiderült 2012 őszén, hogy a Debrecennek anyagi nehézségei vannak, és a Szolnok leigazolta volna, Giorgetti az utolsó pillanatban meggondolta magát és a városban maradt. Nem ígértek neki semmit, a szívére hallgatott.

A szezon végén visszament a Pro Reccóhoz, azóta is a patinás klubnál játszik. Abban bízott, hogy elmaradt hathavi bérét majd valamikor megkapja. Csalódott, ügyvédhez fordult, azóta felszámolási eljárást indított a debreceni klub ellen, mert úgy érzi, jár neki legalább 43 ezer euró.

„Ügyfelemet az bosszantja legjobban, hogy átnéznek rajta. Nem vesznek tudomást a szerződéses megállapodásról és a jogos követeléséről, amatőr módon és minősíthetetlenül játszanak a türelmével, hogy egyszer majd csak abbahagyja, és nem kéri a neki járó pénzt. Felháborító, ami történik, hogy a vízilabdacsapatot jelenleg működtető kft. nem vállalja a megszűnt jogelődje által felhalmozott adósságot. Nem szerettünk volna erre a holtpontra eljutni, a luccai választott bírósághoz is azért fordultunk, mert az alternatív vitarendezési megoldás (ADR) a felek szerződéses akarata volt, és készek voltunk a megegyezésre. A peres fél debreceni társaság ugyanakkor nem volt hajlandó érdemben a választott bíróság előtt tárgyalni, ezen a békéltető bíróságon megbeszélni a kérdéseket. Nem vehetnek semmibe egy aláírt szerződést, ezért nem fogjuk feladni" - jelentette ki dr. Molnár Krisztina, a játékos olaszországi ügyvédje.

Elmondása szerint azért esik rosszul Giorgettinek ez a bánásmód, mert neki érzelmi és nem pénzügyi kérdés volt, hogy Debrecenben játsszon. Szerette a várost, az embereket, az országot is.

Molnár kifejtette, a szövetség sem foglalt határozottan állást, és noha elfogadja valamint megérti, hogy egy polgári peres eljárásba - a szabályoktól értetődően - nincs beleszólásuk. Nem is ezt kérték, de úgy vélik, hogy az MVLSZ-nek sportetikai kötelessége lett volna kivizsgálnia az ügyet.

Kevésbé elfogadható szerinte, hogy a mai magyar sportvilágban miért nézi mindenki ölbe tett kézzel, ahogy beszennyezik a hazai sportélet egyik legsikeresebb sportágát.

Alapember volt

Giorgetti 2012. szeptemberben mutatkozott be a Debrecenben, a Szentes elleni 16-7-re megnyert meccsen öt gólt dobott. Az adatlapja itt megtekinthető, milyen szezonja volt. A Debrecen akkor szerepelt az Európa Kupában is, és a szerb Kragujevac állította meg a csapatot az elődöntőben. A 12-10-re elveszített debreceni meccsen 3 gólt lőtt.

„Nem tetszik a debreceni klub halogató taktikája, a viselkedésük, ezzel nem lehet meg nem történtté tenni, hogy Alex náluk játszott, és 2 hónap után már nem fizették. Alex elszánt, és azt látom rajta, akár évekig is hajlandó jogi úton harcolni, még ha ez a sportos szellemiségétől távol is áll."

A Debrecen ugyanakkor kitart korábbi álláspontja mellett, és szerintük semennyivel nem tartoznak az olasznak, az ügyet pedig lezártnak tekintik. 

„2014-ben felajánlottuk neki, hogy az előző szezonban nyújtott fáradozásaiért, és mert ingyen játszott nálunk, kárpótoljuk egy kisebb összeggel. Ezt a játékos nem fogadta el, ekkor kezdett el azzal fenyegetőzni, hogy bírósági útra viszi vélt sérelmeit. Gazdasági társaságunk egyáltalán nem utasította el a megegyezést a luccai bíróságon. A bíróság az eljárás során úgy döntött, hogy amennyiben Giorgetti úr továbbra sem áll el a peres eljárástól, úgy az Olasz Vízilabda Szövetséghez fog fordulni annak érdekében, hogy jelezze, Alex Giorgetti megsértette a Sportigazság-szolgáltatási törvénykönyv 1. szakaszát. A bíróság kijelentette továbbá azt is, hogy a jogvita tárgya nem vihető választott bíróság elé, tehát érdemben nem is határozhatott volna. Társaságunk a bíróság fenti döntéseit tudomásul vette" - így válaszolt Zubora Sándor ügyvezető a megkeresésünkre.

A Magyar Vízilabda Szövetségtől ezt a tájékoztatást kaptuk. „Két fél jogvitájába nem szólhatunk bele, mert nincs kompetenciánk, nem vagyunk bíróság. Egy klub belügyeibe nem láthatunk bele. A fegyelmi döntések tartoznak hozzánk, ez pedig egy elszámolási vita.”

Rovatok