Index Vakbarát Hírportál

Nyert a Szolnok a vízilabda-BL-ben

2015. április 18., szombat 19:53

Megerősítette első helyét csoportjában, a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Szolnok, amely szombaton a német Spandau 04-re mért négygólos vereséget.

A  csoportjából már továbbjutott Szolnok remekül kezdett: mérkőzés hatodik percében büntetőből kapta első gólját, amikor már hárommal vezetett. Először Jansik Dávid talált be Cseh Sándor csapatának tagjai közül, majd Vámos Márton, a szerb légiósok közül pedig Stefan Mitrovic volt eredményes.

A második nyolc percben Vámos alakította 4-1-re az állást, Varga Dénes büntetőből módosított 5-2-re, a duplázó Mitrovic révén pedig 6-3-nál vonulhattak el a csapatok a nagyszünetre.

A pihenőt követően ismét Mitrovic jtalált be (7-4), 7-5 után pedig a kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Madaras Norbert bal kézzel talált be (8-5). Varga Dénes ötméteresből újfent pontosan célzott, először vezetett a Szolnok négy góllal (9-5). A lelkesen küzdő németek szépítésére a szerb Zivko Gocic válaszolt nagy bombával (10-6). 

A befejező negyedben 10-7 után percekig nem történt érdemi fejlemény, míg nem - kevéssel a vége előtt - a negyedszer is eredményes Mitrovic betalált (11-7). 

Berlinben 17-7-re győzött a Szolnok, amely ezúttal beérte kevesebbel is, és végül négy góllal diadalmaskodott. 

A magyar csapat május 2-án a második helyen álló horvát Primorje Rijeka otthonában játszik, s amennyiben nem kap ki, csoportelső lesz, ami azt jelenti, hogy közvetlenül az elődöntőbe jut a sorozat végjátékában, a hatos döntőben, írja az MTI. 

Eredmény, BL, főtábla, B csoport, 9. játéknap:

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC - Spandau 04 (német) 11-7 (3-1, 3-2, 4-3, 1-1)

a magyar csapat góldobói: Mitrovic 4, Vámos, Varga Dénes 2-2, Jansik, Madaras, Gocic 1-1

Rovatok