Index Vakbarát Hírportál

Benedek: Gyávaság lenne lemondani

2015. augusztus 13., csütörtök 12:48

A férfi vízilabda-válogatott kapitánya, Benedek Tibor interjút adott a vlv-nek. A címvédő csapat csalódást okozva végül csak a hatodik helyen végzett a kazanyi vb-n, ami egyúttal azt is jelenti, nem szerezte meg az olimpiai kvótát.

Benedek egyetértett azzal, hogy az ellenfelek megtanulták, kiismerték a magyarok játékát. „H a Dumi beindul és Dani váratlanul neki adja a passzt, ez már kevés.”

Ez a gyerekkori figura elég volt a horvátok elleni 2013-as vb-elődöntőben, de erre már mindenki felkészült azóta.

Voltak remek és talán azt is mondhatom, váratlan jó teljesítmények. Most ezek sajnos elmaradtak. Jó egyéni teljesítmények nélkül nincs siker. Ha lövünk hét emberelőnygólt egy 8:7-re elveszített mérkőzésen, a laikus is látja, hogy ez kevés” - így utalt még vissza arra, mi volt a különbség a két évvel ezelőtti és a jelenlegi csapat között.

A jövőre nézve Benedek szerint gyorsulni kell, a betörésekben, a kaputól kapuig való úszásban, minden mozgásban.

Úgy gondolta, gyávaság lenne lemondani most, mint ahogy az lett volna két éve is, amikor nyert és a csúcson hagyhatta volna abba.

A válogatott a januári belgrádi Európa-bajnokságon az olasz, spanyol, montenegrói trióval küzd az egyetlen kijutó helyért az olimpiára. Ha onnan nem sikerül a célt teljesíteni, akkor márciusi pótselejtező lesz. Onnan az első három biztosítja a helyét.

Ehhez át kell alakítani a bajnokság lebonyolítását, de hát mindez nem lehet gond, amikor ekkora a tét.

A szövetség honlapjának Benedek arról is beszélt: "annak, hogy két klubban játszik a válogatott, vannak előnyei, de hátrányai is. Bíztam abban, hogy az ott kialakuló játékkapcsolatok a válogatottat is segítik. Ezek a játékkapcsolatok viszont sajnos nem látszódtak a válogatottban. Nem láttam egy olyan, mondjuk kapufához feladott passzt, ami annak köszönhető, hogy a játékosok egész évben együtt dolgoznak. Ilyen értelemben a két klubban töltött közös időt teljes mértékben negatívnak kell értékelnem a válogatott szempontjából." 

Az erős és gyenge csapatról így vallott: "amin sokat dolgoztunk, hogy az emberelőnyünk jól működjön, az sokáig jól működött, de az utolsó kettőt, a legfontosabbakat kihagytuk. Barcelonában, a Montenegró elleni döntőn a végén a fontosat belőttük. Ennyi a különbség, de ez pont elárulja, mennyire erős vagy gyenge lelkileg a csapat."

Rovatok