Vlv.hu: Beszéljünk először a klubcsapatodról, ahol szintén csapatkapitány vagy. Lehet, hogy ez lesz az a szezon, amire már évek óta nagy esély volt, hogy a Szolnok minden tornát megnyer, ahol elindult? A legutóbbi évben volt a legnagyobb esély a "grand slam"-re, de nem sikerült.

Varga Dániel: Nem értek egyet a kérdésben rejlő számonkéréssel.  Úgy gondolom, hogy az előző szezonban teljesítettük az elvárást, megnyertük a kupát és a bajnokságot, s ezzel sikeres évet zártunk. Igen, valóban, a BL Final Sixben a lehető legrosszabb helyezést értük el, de ez nem tudta eléggé elrontani a szezont ahhoz, hogy azt mondhassuk, nem volt jó évünk. A csapat nagy része maradt, sőt, tovább erősödtünk, az idei cél a kupagyőzelem és a bajnoki cím megvédése, a Final Sixben pedig szeretnénk most már dobogóra állni.

Foglalkoztok azzal, hogy bizonyos sporton kívüli okok miatt talán ez az utolsó nagy költségvetésű év Szolnokon? Rémlik, mintha eredetileg is az olimpiáig szóltak volna a legnagyobb szabású tervek.

Semmi okunk nincs feltételezni, hogy nem ezen a szinten folytatódik a munka egy év múlva. Sőt.

Akkor térjünk rá a válogatottra. Belevágok a közepébe: az utolsó kazanyi vlv-nyilatkozatodban tettél egy utalást arra, hogy vannak tippjeid a kudarc okait illetően. Hazatérés után terv szerint sokáig mindenki nyalogatta a sebeit, majd elemző munka folyt, lassan kerültek elő olyan érdemi információk, értékelő elemek, amelyek a nyári szereplés okaira világítottak rá. Megállapítások, észrevételek, kritikák láttak napvilágot. Szeretnék ezeken végigmenni, méghozzá objektív megközelítésben, de fontos lenne tudni, te hogy láttad a nyarat, a vb-t, az okokat.

Jó, de két dolgot előrebocsátanék. Benne vagyunk a klubszezonban, a mindennapi gondolataim most elsősorban a klubommal kapcsolatosak. A másik, úgy érzem, kicsit túl van beszélve a válogatott nyári szezonja. Nem azért, mintha már megtaláltuk volna a megoldást és ne volna miről beszélni, viszont kialakult bennem az a vélemény, hogy a lényeg nem tartozik másra, csak ránk. Nem is örülök annak, amikor olyan megállapítások látnak napvilágot, amelyeknek mondjuk egy szemtől szemben zajló beszélgetés során kellene elhangozniuk. Azt gondolom, hogy siker esetén az okok mindig mindenkire tartoznak, kudarcnál azonban csak azokra, akik azt elérték, s akiknek feladatuk, hogy valamin változtassanak. 

Sok ilyen megállapítással találkoztál?

Nem sokkal, de ami volt, azt én szívesebben hallgattam volna meg egy személyes találkozó alkalmával, sőt, akikre vonatkozott, azoknak is jobbat tett volna, ha négyszemközt hallják. Egyébként Benedek Tiborral megtörtént ez a fajta beszélgetés, nagyon hasznos volt.

Szóval mindehhez képest beszélgethetünk a nyárról, de a fentiek azért értelemszerűen viszonylag szűk mezsgyét hagynak.

Próbáljuk meg azért. Az egész nyári felkészülés, a hangulat, a szakmai munka, az emberek közötti viszony más volt-e, mint mondjuk két évvel korábban, amikor vb-arannyal ért véget a nyári közös időszak?

Nem vettem észre, hogy más lett volna, egészen a Világliga utolsó három meccséig, ott is inkább a nem túl jó játék miatt kezdtem el gondolkodni az okokon. Találtam egy-két olyan dolgot, ami nem olyan jó, nem olyan szép, mint korábban volt, de nem gondoltam ezt problémának, mert nekünk nem reprodukálnunk kellett a 2013-as évet. Mármint természetesen csak az eredményt illetően akartuk azt másolni, hiszen nincs két ugyanolyan év, sőt, nincs két ugyanolyan nap sem. És hogyha elkezdünk túlságosan a múltba révedezni, akkor nincs jelenünk és nem lesz jövőnk sem, ezért most sem nagyon tartom szerencsésnek a barcelonai évvel összehasonlítani az ideit. Félreértésekre adhat okot, úgy tűnhet, mintha az lett volna a baj, hogy nem olyanok voltunk, mint két évvel ezelőtt, miközben szerintem nem ez volt a hiba. 

De akkor azok a hibák mégis mik voltak, amiket találtál? Tudom, a bevezetőben elmondtad, hogy ezek nem a közvéleményre tartoznak, de legalább annyit jó lenne tudni, hogy az emberi kapcsolatokat érintik, vagy kizárólag konkrét szakmai kérdésekről van szó?

Az említett kategóriák közül mindkettőben látok olyat, amiben változtatnunk, fejlődnünk kell. Ennyit tudok erről a dologról elmondani.

Jó, de azt azért rögzítsük, hogy amikor a nyár első egyértelmű kudarca bekövetkezett, a bergamói hatodik hely a Világliga szuperdöntőjében, azt mindenki úgy fogadta, hogy véletlen baleset történt, kisiklás a negyeddöntőben, ráadásul azt a meccset elég balszerencsés körülmények között, az utolsó másodpercekben kapott ötméteres-góllal vesztettük el, amikor már mindenki a hosszabbításra készült. Te is úgy érezted akkor, hogy egyedi balszerencséről van szó vagy az általad említett jelek már a szemed elé kerültek?

Ha jól emlékszem, az utolsó bergamói meccsünket követően, az 5-6. helyért az ausztrálokkal szemben elvesztett helyosztó után azt nyilatkoztam neked, hogy remélem, egyszer majd örülni fogunk annak, hogy ez így történt, mert ez volt a fordulópont, ahonnan elindultunk felfelé.

Idézem pontosan: "Bízom abban, hogy ebből az eredményből, ebből a játékból, ebből az élményből, ebből a rossz élményből tudunk építkezni, elindulunk felfelé és egyszer majd, visszaemlékezve erre a hat napra itt, Bergamóban, azt mondom, hogy jaj de jó, hogy megtörtént, mert ezáltal lettünk többek. Ebben bízom."

Igen. Ez azt jelenti, hogy éreztem, ez nem volt véletlen. Azt akartam mondani ezzel a nyilatkozattal, hogy ha viszont nem véletlen, akkor ennek egy akkora pofonnak kell lennie, amitől úgymond észhez térünk, amitől ráfordulunk a helyes útra. De később bebizonyosodott, hogy mégsem volt elég nagy pofon, és most pontosan ugyanazt tudom mondani a kazanyi hatodik helyre, amit Bergamo végén mondtam: bízom abban, hogy már januárban, a belgrádi Eb után beszélgethetünk arról: jó, hogy a nyár Kazanyban így sikerült, mert ennek már tényleg nagy hatása volt, s ennek köszönhetően is sikerült Belgrádban jól szerepelni.

Kerülgetünk valamit, de egyre mélyebbre jutunk, kiderül, láttad te is, hogy valami nem stimmel. A két, negyeddöntőbeli vereség nem volt véletlen. Az okot mégis miben látod, Koncepcionális probléma? Egyes emberekkel van gond? Ezt kerülgetjük gyakorlatilag Kazany óta.

Nem véletlenül. Ugyanis egyrészt nem biztos, hogy van erre konkrét, egzakt válasz. Másrészt valóban határozottan úgy gondolom, hogy ilyen szinten részletekbe menő elemzés nem tartozik másra, csak a csapatra. 

Szeretném viszont elmondani, hogy a kudarc szó azért hangzik el sokszor, mert mi magunk tettük nagyon magasra a lécet. Ha visszatekintünk 2013 januárjára, amikor Tibor lett a szövetségi kapitány vagy talán még néhány hónappal korábbra, arra az időszakra, amikor kiderült, hogy milyen generációváltás lesz, hogy hány kétszeres, háromszoros olimpiai bajnok vonul vissza a válogatottságtól, abban a helyzetben mi reálisan csak arról beszélgethettünk egymással, hogy majd lesz egy világbajnokság Barcelonában, s nagyon jó lenne négy közé jutni. Magunkról sem tudtuk, mire lehetünk képesek, még akkor sem, amikor kiderült, hogy ki lesz a szövetségi kapitány. Reális célként legfeljebb a négy közé jutást képzelhettük el, aztán majd jön a budapesti Eb, ahol remélhetően előbbre lépünk és szerzünk egy érmet, és így, szép lassan építkezünk.

2015-re talán esélyünk van vb-t nyerni, és aztán majd meglátjuk, remélhetőleg leszünk olyan szinten, hogy az olimpián is az esélyesek között számolnak velünk. Legalábbis én így emlékszem vissza az akkori helyzetre és most is azt mondom, ez volt a reális elképzelés, semmiképpen nem az, ami történt, hogy hat hónappal azután, hogy új csapat van, új szövetségi kapitány, világbajnokságot nyerünk. Olyan aranyérmet szereztünk, amilyet elhódítani legutóbb tíz évvel korábban sikerült csak, pedig voltak nálunk sokkal erősebb magyar válogatottak is. Tisztában kell tehát lenni azzal, hogy kudarcról elsősorban azért beszélünk, mert nagyon bekezdtünk, vb-aranyat és Eb-ezüstöt szereztünk, mi tehetünk arról, hogy ilyen magasan van a léc.

Nekem egyébként alapvetően nem is a hatodik hely a kudarc, mert az csak valaminek az eredménye, hanem az az állapot, amibe kerültünk ezen a nyáron. Most is azt mondom, remélem, nem érzi senki erőltetettnek, ez akkor kudarc csak, hogyha nem tudjuk feldolgozni, ha nem tudunk felállni belőle. Megtörténhet ilyen, mint ami Bergamóban és Kazanyban ért minket. Azt hiszem, mondtam már valahol: sokkal inkább vagyok kétszer hatodik és egyszer világbajnok, mint hogy elveszítsek három döntőt. Nem vagyok elégedetlen az elmúlt három évvel, elégedetlen akkor leszek, ha januárban, a belgrádi Eb-n még mindig ott tartunk, hogy nem működnek jól dolgok és nem tudunk jól játszani és nem vagyunk igazi csapat. Na az adna okot elégedetlenségre. 

Néhány konkrét észrevételre azért szeretnék kitérni. Tibor a valószínű okok között említette - még az elemzés időszakában -, hogy lassúak vagyunk, továbbá hogy nem voltak kritikus helyzetben akciógólok, valamint, hogy a húzóemberek nem tudták a vállukra venni a csapatot a kritikus pillanatokban.

Azt gondolom, hogy ezek teljesen helytálló és objektív szakmai megállapítások. Miért objektívak? Ki lehet jelenteni, hogy lassúak voltunk, hiszen nagyon kevés lefordulásgólt lőttünk. A hat legfontosabb meccsen, a Világliga szuperdöntő  és a vb utolsó három meccsén nem is emlékszem, hogy lőttünk volna lefordulásgólt. A magyar válogatott egyik nagy fegyvere a lefordulás, és ha mi fontos meccseken nem tudunk ezzel a fegyverrel élni, gólokat szerezni, akkor mínusz egy-két gólban vagyunk, vagyis jelentősen csökkennek az esélyeink. Tehát: igen, lassúak voltunk.

Mármost ez egy tényszerű megállapítás, alá is támasztottad bizonyítékkal, a kérdés csak az, hogy miért voltunk lassúak? És ez a Tibor által is megelőlegezett okok mindegyikével kapcsolatban kikívánkozó kérdés. Jó, de miért?

Teljesen egyértelmű, hogy neked ezt a kérdést kell feltenned. Én azonban nem akarok ennél tovább menni, mint hogy megállapítom a felvetés szakszerűségét, sőt, még ki is egészítem példákkal, hogy miben nyilvánult ez meg. Ami azonban ennél mélyebb, részletező jellegű elemzés, arról mondtam a beszélgetésünk elején, hogy a csapatra, mint szakmai és emberi közösségre tartozik.

Egyébként, ami az akciógólok hiányát illeti, végiggondolva a meccseket, úgy érzem, ez a megállapítás csak az olaszok elleni vb-negyeddöntőre vonatkoztatható. Lehet, hogy tévedek, de nem emlékszem hogy ez más mérkőzéseken probléma lett volna.

És akkor az olasz meccsel kapcsolatban hadd mondjak valamit. Ugye egy akciót, egy gólt, egy blokkot keresünk ilyenkor mindig. Én is azt mondtam meccs után, hogy milyen jó lett volna egy akciógólt, egy lefordulásgólt lőni, vagy kellett volna egy nagy bravúr a kapuban vagy egy blokk kritikus emberhátrányban, de hát azért, azóta átgondolva a történteket, azt kell mondjam: nem azért buktuk el azt a mérkőzést, mert hiányzott egy-egy blokk, hanem mert nem nyertük meg hárommal!

Szerintem a magyar és az olasz csapat közötti tudásbeli különbség három-négy gól. Nem voltunk ezen a szinten és ez a baj. Természetesen az elődöntőbe jutás szempontjából teljesen mindegy, hogy három góllal nyerünk vagy csak eggyel, nagyon boldog lettem volna, ha az ama bizonyos, eddig is hiányolt pluszok valamelyikével sikerül győzni, de a legnagyobb baj az, hogy egyáltalán a kiesés kockázatát magában rejtő ki-ki meccset játszottunk az olaszokkal. 

És hát akkor a húzóemberek teljesítménye, amit most veled beszélgetve kicsit kínosnak is érzek felvetni, mert ha valaki, akkor te tényleg egész nyáron a hátadon vitted a csapatot.

Kell erről beszélni, szerintem ez talán a legfontosabb tényező a három közül. Akármennyire is csapatsportág a miénk és kereshetjük 10-15 másik dologban a magyarázatot a történtekre, s persze az előrelépési lehetőséget, s ide vehető, hogy hogy edzünk, milyen a taktika, van-e pszichológus, mit eszünk, hogy alszunk, hasznos-e e csapatépítő program és még sorolhatnám, de azért a csapat teljesítményét alapvetően az egyéni teljesítmények határozzák meg. És ha nem játszik jól öt-hat-hét-nyolc játékos, akkor a csapat sem fog jól játszani.

Azért mondom, hogy ez a legfontosabb megállapítás, mert előrelépni elsősorban azzal tudunk, ha az egyéni teljesítmények feljavulnak. Mindenkinek vállalnia kell, hogy tudásához méltó teljesítményt nyújt. Vállalnia kell, hogy ha ez a vb nem úgy sikerült neki, ahogy elvárható lett volna, akkor azt mondja, hogy igen, elrontottam és tudom, hogy javítani kell. És ezután vagy egyénileg, vagy az edző által vagy a pszichológus által nyújtott esetleg a körülmények adta segítséget igénybe véve javít rajta. A legfontosabb szerintem az egyéni felelősségvállalás és az, hogy a következő hetekben, hónapokban mindenki azon dolgozzon, hogy jobb játékos legyen. És amikor erre szükség van, akkor odategye magát és úgy játsszon, ahogy tud. És akkor a csapat is eredményes lesz. 

A játékostársaidon mit látsz? Ők ugyanígy gondolják? Az elmúlt időszakban magukba szállak, keresik vagy tudják, hogy mi volt az ok? Látod-e rajtuk?

Az a helyzet, hogy a világbajnokság után mindenki elment pihenni, majd elkezdte a munkát a saját klubjában, így csak a klubtársaimmal találkoztam Kazany óta, csak velük tudtam erről beszélgetni, ezért átfogó képem nincsen. De azért kilenc hónap múlva olimpia, kevesebb mint három hónap múlva pedig jön az az Eb, ahol ki lehet jutni egyáltalán Rióba. Biztos vagyok benne, hogy ez mindenki számára egy világos feladat és nem kérdés, hogy minden egyes játékostársam mindent meg fog tenni annak érdekélben, hogy jobb legyen.

Van egy fontos dolog, amit nem lehet megkerülni, muszáj, hogy feltegyem ezt a kérdést. A kazanyi szereplés kapcsán elhangzottak olyan észrevételek, amelyeket nem névtelen kommentelők fogalmaztak meg, hanem a ti életetekben, a magyar vízilabdasportban rendkívül fontos emberek. Az egyik az volt, hogy itt a média szerint még a 14. játékos is világsztár, megasztár, s ez terhet rak a csapatra. A másik, hogy a játékosokat a felkészülés során túlzottan kiszolgálták, néha kicsit "vattázták", ami megint azt az érzést kelthette, hogy ők már sztárok. Emiatt pedig most lehet, hogy kicsit spártaibb hozzáállás következik.

Az első felvetésre az a válaszom, hogy egy külső körülményről, a média szokásairól, működésének jellegzetességéről van szó. Ezt nekünk tudni kell kezelni. A sztárkultusz létezik, de ez egy olyan eszköz, aminek használatára nincs befolyásunk, amiről mi nem tehetünk. A legtöbb médiaszereplés kötelező a játékosok számára, s általában a szponzorok igényeit hivatott kiszolgálni. Ami rajtunk múlik, az az, hogy elhisszük-e vagy nem, ami így kerül a nyilvánosság elé. Erről egyszer kell majd beszélni, de szerintem nem egy olyan mélyen gyökerező problémáról van szó, ami döntően kihatott volna az egész nyári teljesítményre.

A második felvetést illetően még mindig nem jutottak el hozzám konkrétumok, ezért csak annyit fűznék hozzá, hogy nem veszem magamra. Ezzel együtt a kritika természetesen elgondolkodtatott, s mint minden más potenciális okot, ezt is meg kell vizsgálni. 

Jön az új szezon a válogatott számára. Januárban kvalifikációs Eb, utána olimpia.

Jelenleg ebből a szempontból még légüres térben vagyunk, nem volt egyelőre edzése a válogatottnak Kazany óta, hogy áttérhettünk volna végre a jövőre és ne a múltról beszéljünk. Eddig az egyetlen, ami a következő időszakra vonatkozó gondolkodást jelzi, Gerendás György másodedzői kinevezése volt, amit nemrég jentettek be.

A te szavaidból is kiderül, hogy mindenkinek meg kell találnia magában a megújulás lehetőségét. A vezetés is új motivációt, a csapat számára valamiféle pluszt keres, ezzel indokolták a személyi döntést. Mit szólsz, mi a véleményed erről a változtatásról?

Mindenekelőtt Norbi (Dabrowski Norbert eddigi másodedző - a szerk.) munkáját szeretném megköszönni. Nem csak azt, amit a csapathoz hozzáadott, hanem azt is, amit tőle tanultam, illetve amit a beszélgetéseink alapján fejlődtem, amivel több lettem. Nagyon fontos tagja volt a csapatnak az elmúlt három évben Norbi!

Gerendás György kinevezésének pedig kimondottan örülök, kíváncsi vagyok arra, amit hozzá tud adni a csapathoz, várom már, hogy beszélgessünk, várom, hogy megnyilvánuljon és azt, hogy többek legyünk azáltal, amit ő tud.