Index Vakbarát Hírportál

Kijelölték a női vízilabda-válogatott Eb-keretét

2015. december 28., hétfő 14:45

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 13 fős keretét a január 10-én kezdődő belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra, írta az MTI.

"Nagyszerűen dolgoztak a lányok, egy-két helyen nüánszok döntöttek arról, kik kerülnek a csapatba" - idézte a szakvezetőt a szövetség honlapja. "A remekül sikerült kínai edzőtábor adta meg ennek a döntésnek a legfőbb hátterét, persze az azóta megtartott edzéseken látottak is számítottak."

Bíró Attila kifejtette, leginkább kapusposzton vacillált sokat, hiszen mind a három keretben lévő játékosa meggyőző teljesítményt nyújtott - közülük végül Bolonyai Flóra maradt ki.

Az Eb-győztes kvótát szerez a riói olimpiára. A női pótselejtezőt - ahonnan további négy csapat juthat ki az ötkarikás játékokra - márciusban Hollandiában rendezik meg. Annak a tornának a sorsolását január 23-án, Belgrádban az Eb alatt tartják meg, Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen.

A magyar válogatott Eb-kerete:

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger)

A magyar női válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései:

Január 10., 15.15: Hollandia-Magyarország

Január 12., 15.15: Görögország-Magyarország

Január 14., 12.30: Magyarország-Törökország

Január 16., 11.00: Portugália-Magyarország

Január 18., 15.15: Magyarország-Oroszország

A torna csoportjai:

A csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Görögország, Portugália, Törökország

B csoport: Spanyolország, Szerbia, Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország

Rovatok