Index Vakbarát Hírportál

Jó játékkal nyert az Eb-n a női pólócsapat

2016. január 12., kedd 17:22

A magyar válogatott három góllal legyőzte kedden a görögöket a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornáján - tudósított az MTI. Ez volt az együttes első sikere, miután a vasárnapi nyitónapon négy góllal kikapott a hollandoktól, akik kedden 25-0-ra verték Törökországot.

A 2014-ben Eb-bronzérmes, a tavalyi vb-n viszont csak kilencedik magyar együttes rosszul kezdett az előző kontinensviadalon és a 2015-ös világbajnokságon is hatodik görög válogatott ellen, amely hamar vezetést szerzett. A nyitónegyed közepén Antal Dóra vette be a rivális kapuját, majd Illés Anna fordított: a védő távoli bombája a felső lécről pattant a gólvonal mögé (2-1). Jött az egyenlítés, viszont a magyar büntetőnél nem remegett meg Keszthelyi Rita keze (3-2).

A második játékrész remekül indult magyar szempontból, hiszen egy levágódó labdát a leggyorsabban eszmélő Kisteleki Hanna a kapuba lőtt (4-2). A helyzeteket tekintve három gól is lehetett volna a különbség, ám a hibák miatt 5-2 helyett 4-3-ra módosult az állás. Viszont a nagyszünet előtt javult a kép: a bátran vállalkozó Illés másodszor is betalált (5-3).

Bujka Barbara centergóljával indult a harmadik nyolc perc, a görögök ötméteresből szépítettek (6-4). Közelebb zárkózás helyett viszont magyar találat következett: Szücs Gabriella zúdította a bal felső sarokba a labdát, s alakította 7-4-re az állást. Az előny a negyed végén csökkent, amikor is emberelőnyből az ellenfél bevette az amúgy remekül védő Gangl Edina kapuját (7-5).

A befejező játékrészben aztán dűlőre vitte a dolgot Bíró Attila szövetségi kapitány együttese: előbb egy vízre hulló labdát emelt a kapuba látványosan Tóth Ildikó, majd szűk három perccel a vége előtt Czigány Dóra ívelt messziről nagyszerűen a görög hálóba (9-5). A rivális próbálkozott, de csupán egy találatra futotta erejéből, így a hollandok elleni fiaskót feledtetve a magyar válogatott 9-6-ra megnyerte az összecsapást.

A kapitány nem dől hátra

 "Túlzottan nem szeretnék megnyugodni a győzelem után, mert jövő hétfőn vár ránk az oroszok elleni, rendkívül fontos mérkőzés" - nyilatkozott Bíró Attila a találkozó után az M4 Sportnak. Azt is mondta, hogy a csapatot rendkívül jó védekezés és kapusteljesítmény jellemezte, hiszen mindkét félidőben csak 3-3 gólt kapott. "A következő, törökök és portugálok elleni találkozókon a győzelem nem kérdés, az lesz a fontos, hogy a mérkőzések mellett tudjunk edzeni, és megfelelően felkészülni az oroszok ellen" - mondta a szövetségi kapitány.

A magyar női csapat legközelebb csütörtökön, 12.30-tól száll vízbe a törökök ellen. A csoportból az első négy jut tovább a negyeddöntőbe. A női tornáról csak a győztes jut ki a riói olimpiára, e mellett a márciusi hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni. Ahhoz, hogy a magyar csapat ott legyen ezen a viadalon, a legjobb hatban kell végeznie az Eb-n. Hollandiában további négy válogatott szerezhet olimpiai indulási jogot.
   

Nők, 2. forduló:
    A csoport:
Magyarország-Görögország 9-6 (3-2, 2-1, 2-2, 2-1)

a magyar góldobók: Illés 2, Antal, Keszthelyi, Kisteleki H., Bujka, Szücs, Tóth, Czigány 1-1

    korábban:
Hollandia-Törökország 25-0 (8-0, 6-0, 7-0, 4-0)
Oroszország-Portugália 21-5 (6-0, 5-1, 4-1, 6-3)

    Az állás:
1. Oroszország 6 pont (50-5)
2. Hollandia 6 (39-10)
3. Görögország 3 (33-12)
4. Magyarország 3 (19-20)
5. Portugália 0 (8-48)
6. Törökország 0 (0-54)

   

Rovatok