Index Vakbarát Hírportál

Vízilabda Eb: csoportelső a magyar férfi válogatott

2016. január 15., péntek 21:42

A magyar válogatott végzett a D csoport élén a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, miután péntek este a görög csapat kikapott az orosz együttestől.

Az első fordulóban a magyarok 8-8-as döntetlent játszottak a világbajnoki bronzérmes görögökkel, majd legyőzték az oroszokat, végül a törököket, míg a görögök a második körben nyertek a törökök ellen, így az esti mérkőzésen akár a csoportelsőség is összejöhetett volna nekik egy nagy különbségű győzelemmel. Ehhez képest nem úgy tűnt, mintha mindent kiadtak volna magukból, vereségükkel pedig harmadikként zártak, így elérték azt, hogy továbbjutásuk esetén a negyeddöntőben ne a címvédő és világbajnok szerbekkel kelljen majd összecsapniuk, írja az MTI.

A magyarok a nyolcaddöntőben vasárnap a grúzokkal játszanak, győzelem esetén pedig minden bizonnyal a horvátok következnek a negyeddöntőben.

A férfi tornán egyetlen olimpiai kvóta talál gazdára, de a szerb, a horvát és a görög csapat már biztos résztvevője a riói játékoknak. Ha a magyar válogatott itt nem tud kvótához jutni, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a tornán öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig az Eb-n elért helyezése alapján.

Férfiak, 3. forduló, eredmények

D csoport:

----------

Oroszország-Görögország 9-8 (2-2, 2-2, 2-4, 3-0)

korábban:

Magyarország-Törökország 20-5 (4-0, 4-1, 5-1, 7-3)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 7 pont, 2. Oroszország 6, 3. Görögország 4, 4. Törökország 0

C csoport:

----------

korábban:

Olaszország-Grúzia 21-1 (5-1, 6-0, 6-0, 4-0)

Románia-Németország 14-13 (3-3, 3-2, 5-5, 3-3)

A csoport végeredménye: 1. Olaszország 9 pont, 2. Románia 6, 3. Németország 3, 4. Grúzia 0

A csoportokból mindegyik csapat továbbjut a nyolcaddöntőbe, ahol majd keresztbejátszás következik a legjobb nyolc közé kerülésért.

Rovatok