Index Vakbarát Hírportál

Győzelemmel kezdett a női pólóválogatott

2016. március 11., péntek 13:02

A magyar női vízilabda-válogatott két góllal legyőzte az olasz nemzeti együttest Athénban, az ötcsapatos Thetisz Kupa nyitónapján, írta az MTI.

A januárban Európa-bajnokságot nyert és sikerével a riói olimpiára is kijutott magyar csapat pénteki első ellenfele az áprilisi, hollandiai olimpiai selejtezőre készülő olasz gárda volt, amely jobban kezdte a mérkőzést. A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a szünetben 4-2-re vezetett a rivális, utána viszont rákapcsolt Bíró Attila szövetségi kapitány együttese, amelynek védekezése egyre magabiztosabb lett, támadásban is jobb volt, így fordítani tudott és megnyerte a találkozót.

"A mérkőzés első felében sem éreztem, hogy baj lenne, elmaradt néhány ítélet, amelyet a második részben már befújtak. Persze hozzá kell tenni, a második félidőben többet is tettünk a győzelemért" - idézte a honlap Bíró Attilát, aki a pénteki második meccsen, 18.45-től Oroszország legjobbjai ellen küldi medencébe csapatát.

Magyarország-Olaszország 8-6 (1-2, 1-2, 3-1, 3-1)

------------------------------------------------------------------

a magyar góldobók: Keszthelyi, Bujka 2-2, Czigány, Kisteleki H., Takács, Menczinger 1-1

A magyar csapat további programja:

később:

Magyarország-Oroszország 18.45

szombat:

Franciaország-Magyarország 8.45

Görögország-Magyarország 20.00

Rovatok