Vvl.hu: Most úgy tűnik, hogy Kazany, a vb-hatodik hely választóvonal volt. Lehet azt mondani, hogy utána kezdődött a kapitányságod második korszaka?

Benedek Tibor szövetségi kapitány: Egy csapat, és egy szövetségi kapitány életéhez is hozzá kell, hogy tartozzon a kudarc, és nekünk ez 2015 nyara volt. Kudarc nélkül nincs siker sem. Addig csak sikereink voltak, ez volt az első kudarc, amiből viszont újra föl kellett állni. Ez mindenképpen nagyon fontos volt mind az én szakmai fejlődésem, mind a játékosok pályaíve szempontjából. Ráadásul nem egyetlen kisiklás történt, az a bizonyos olasz mérkőzés, amin eldőlt, hogy nem jutunk be a legjobb négy közé, szervesen kapcsolódott az egész nyárhoz, s bár éppen erre a meccsre összeszedte magát a csapat, utána ismét szétestünk, az 5-6. helyért zajló mérkőzésen megint kikaptunk.

Láttuk, hogy pár héttel korábban, már a Világligán sem volt kellően motivált a csapat, nagyon tanulságos nyár volt. Akár taktikailag, akár ha külön elemezném most a játékosokat, amit nyilván nem fogok megtenni, kiderülne, hogy az a nagy lelkesedés, megújulás, az a fejlődés, ami az első két évet jellemezte, megállt, az ellenfelek viszont fejlődtek, így az már kevés volt, amit mi teljesítettünk.

Mindenki látta, hogy nagyon mélyen érintet téged a kazanyi kudarc. Mi volt az, amire céloztál az imént, hogy egy edzőnek meg kell élnie a kudarcot. Mit éreztél, mit éltél át?

Ott a vb-n nem, nyáron voltak olyan események, amiket nagy csalódásként éltem meg, nyilván ezek játékosokhoz kötődtek. A vb-n már nem ért meglepetés.

Ugyanazt éreztem, amit a győztes barcelonai vb után, amikor azt mondhattam, hogy ennél már nem lesz jobb, csak most nem győzelemről volt szó, de ugyanúgy gyávaságnak éreztem volna nem folytatni a kazanyi hatodik hely után. Egy ilyen három, három és fél éves periódus azért szép, mert van benne minden. Amikor elkezdtem, nem gondoltam, hogy rögtön annyira szép lesz, igaz, azt sem, hogy jön majd egy hatodik hely.

Most visszagondolva, az volt nekem igazából furcsa, hogy az elvárásaimnál sokkal jobbak is lettünk, meg rosszabbak is.

Voltak játékosként is rosszabb eredményeim, rögtön, a barcelonai olimpián, a válogatott pályafutásom kezdetén hatodik voltam, tehát tudom, hogy ez hozzá tartozik egy sportpályafutáshoz, és azt is tudom, hogy attól leszünk igazán férfiak, amikor ilyen helyzetbe kerülve fel tudunk állni, megoldjuk a problémáinkat. Nagy tanulás volt, s mindenképpen meg kellett újulni, ami közösen történt a játékosokkal. Én nem tudtam magamban, egyedül megújulni, együtt kellett és hatalmas munkán estünk át Kazany után - közösen a csapattal.

Mik voltak a legfontosabb változások, amik a balul sikerült világbajnokság után történtek?

Egy ilyen helyzetben van, amiről beszélünk és van, amiről nem. Ami nyilvános lehet, arról elég sok dolog elhangzott, utalhatok akár arra, hogy nagyobb szerepet kaptak a fiatalok, a stábban történt változás szintén hozott egy megújulást. Nem azért, mert valaki jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen úgy gondoltam, hogy az én munkámban is szükség van váltásra. Gerendás Gyuri belépése bizonyos taktika váltást is hozott, a szoros emberfogás jelentősége megnőtt a játékunkban, bizonyos dolgokat jobban megbeszélek vele, mint tettem azt korábban Dabrowski Norberttel.

És ezeknek a változtatásoknak látod a következményeit, a hatását?

A vb óta szerintem folyamatosan erősödünk, de pontosan tudom, hogy ennek a három és fél évnek az értékét majd az olimpiai szereplés fogja megmutatni. Ha nyertünk volna két vb-t és két Eb-t, de leszerepelünk az olimpián, azt kudarcnak élte volna meg mindenki. Úgy gondolom, sikeres három év van mögöttünk, világbajnokok lettünk, Eb-ezüstérmesek, Eb-bronzérmesek, kétszer Világliga-ezüstérmesek, szerintem ez sikeres eredménylista, de az egészet nézve az, hogy kudarc vagy siker - az olimpiai szereplés fogja eldönteni.

Ennek az olimpiának jelenleg nem mi vagyunk az esélyesei, de a jó csapatok közé tartozunk, és hogyha minden úgy alakul a nyári felkészülés során, ahogy én várom, akkor a magyar válogatott az egyik esélyes csapat lehet az olimpiára. Ebben a pillanatban még nem az, de a hat együtt töltött hét alatt végzett munka azzá teszi majd. Az Eb három hete és a trieszti kvalifikációs torna miatt együtt töltött három hét nagyon megerősítette ezt a csapatot.

Hogyan jellemeznéd a csapatot? Mik az erősségeink?

Ami az erősségünk, az a gyengeségünk is lehet. Van több olimpiai bajnok a csapatban, majdnem mindenki világbajnok, ami ad egy bizonyos tapasztalatot és rutint. Ismerjük az olimpia környezetét, hangulatát, nem fog minket meglepetésként érni, hogy milyen az olimpiai falu, mégis

fontos, hogy akik már olimpiát nyertek, azok is ugyanolyan motiváltak legyenek, ne csak ott akarjanak lenni, túl akarjanak lenni rajta, hanem úgy fogják fel, mint életük nagy lehetőségét.

A tapasztalat mindig az, hogy amikor ott vagy és csinálod, akkor sokszor fárasztó és monoton, de amikor túl vagy rajta, s ahogy múlik az idő és visszagondolsz, akkor döbbensz rá, hogy micsoda lehetőség egy olimpiai érem megszerzése. És sokszor ez már késő. A saját példámat tudom említeni. 

Amikor 1996-ban nem jutottunk be az olimpiai döntőbe, nem értettem abban a pillanatban, hogy egy olimpiai bronzérem milyen érték, mert mi annyira olimpiát akartunk nyerni. A mai fejemmel nagyon bánom, hogy akkor nem értettem annak a súlyát, hogy milyen nagy dolog lett volna bronzérmet szerezni Atlantában. És azt szeretném, hogy a játékosaim ezt értsék. Ne 8, 10, 20 év múlva bánjuk azt, hogy most nem tettünk meg minden nap mindent. Ezért szajkózom három éve gyakorlatilag ugyanazt nekik, hogy igenis mindent félre kell tenni, mert lehet gondolkodni azon, hogy ki mit fog csinálni majd, ha abbahagyja a vízilabdát, de nem érdemes, ugyanis ennél jobb dolog senkit nem érhet egész életében, mint az, hogy lehetősége van arra, hogy olimpiai bajnok lehessen.

Kazany óta érkeznek olykor információk arról, hogy nem vagy teljesen megelégedve játékosokkal, hogy nem mindenkinél volt megfelelő a hozzáállás. Ezzel probléma van? Történt valami változás ezen a téren?

Nem hiszem. Mindenki ugyanígy gondolkodott végig. De egy hároméves időszakban vannak hullámvölgyek, ez természetes. A feladat az, hogy a hibákat kijavítsuk és ne történjenek újra meg. Kellett ez a nyár, hogy még erősebbek legyünk Rióra.

Milyen lesz a csapatunk, mi lesz benne a jó, ami bizakodásra ad okot?

Az, ami mindig, amikor sokat tudott együtt készülni a csapat: a játékosok frissek lesznek, gyorsak lesznek, gólerősek lesznek, egymásért játszanak majd. Amiben hiszek: a magyar vízilabdázónak nagyobb a tehetsége, és ha mindent megtesz, hogy a maximumot kihozza magából, akkor a végén ez a különbség ki fog jönni a többi ellenféllel szemben. Ők nagyjából ugyanolyan jók, mint mi, nagyon kis különbségen múlik az, hogy egy világverseny végén az az egy gól kinek a javára dönt. Én pont abban bízom, hogy az a tehetség, ami bennünk van, hozhatja az egygólos különbséget. A mi dolgunk az, hogy mindent megtegyünk, hogy szakmailag, taktikailag, fizikailag fel legyenek készítve a játékosok, onnantól kezdve az ő tehetségük az, ami a plusz egy gólt hozhatja.

Nagyon fontos, hogy mindenki egészséges legyen, Trieszt előtt is látható volt, hogy a terveinket egy pillanat alatt felrúghatja egy olyan sérülés, ami a csapat szerkezetét megbontja.

Mennyire adott új oldalról lökést a csapatnak a fejlődéséhez az, hogy Triesztben teljesen szokatlan hangulatú sorozatterhelés ért mindenkit, csak veszíteni lehetett, nyerni nem, hiszen a kvalifikációt mindenki természetesnek vette.

Akkor rögtön volt ilyen hatása, éreztem, hogy összetartja a csapatot a közös erőfeszítéssel elért kvalifikáció, de amikor elkezdjük a nyári felkészülést, már egy új csapat épül, akár ugyanazokkal a játékosokkal is. Triesztben megtapasztaltuk például, hogy pillanatok alatt milyen mélypontra tudunk kerülni, akár egy fél negyed alatt el lehet veszíteni egy meccset, ahogy persze meg is lehet nyerni.

Már 8-3-ra vezettünk egy teljesen esélytelenné vált német csapat ellen és mégis feljöttek úgy a negyedik negyedben, hogy kis híján megváltoztatták az egész életünket.

Ezek mindenképpen olyan tapasztalatok, amikről most nem tudom megmondani, hogy erősítenek vagy gyengítenek, de hogy hatással vannak ránk, az biztos. Ami a célom volt, nem változott: minden poszton legyen egy plusz ember, aki szükség esetén be tud kerülni, ezért verseny alakul ki, ami aztán erősíti a csapatot. Aztán persze eljön a felkészülés alatt az az időszak, amikor ez a harc már inkább egyéni versengéssé válik, mint hogy a csapat eredményességét segítené elő, ezt kell jól meghatároznom, hogy ez a köztes időszak meddig tarthat egy olimpiai felkészülésen belül, most még nem döntöttem el.

Az emberek megvannak, azok is, akik meg akarják tartani a helyüket és azok is, akik be akarnak kerülni. Természetesen, mint minden csapatban, itt is vannak olyan játékosok, akik már biztos utazónak gondolják magukat, és nyilván fontos, hogy ez ne kényelmesítse el őket.

Konkrétan hány ember reménykedhet összesen?

A keret 19 tagú lesz, ennyien kezdik meg az olimpiai felkészülést június 13-án.

A szerbekkel közös edzőtáborozást, ők hogy fogadták?

Örültek neki. Ezt tavaly ősszel, az éves naptáregyeztetésnél beszéltük meg, még nem tudtuk, hogy egy csoportban leszünk Rióban, s a torna első meccsét éppen egymással játsszuk. De ez nem befolyásolt volna. Fontosnak tartom, hogy játsszunk olyan csapattal, amely papíron erősebb, mint mi, és ilyen csak egy van, a szerb. Ez nekünk csak jó lehet. Mindig a gyengébb csapatnak jó, ha játszhat az erősebbel.

Kategorikus kijelentést tettél nemrégiben: "A magyar válogatott, hogyha a legjobb felállásában tud játszani, a mai legjobb felállásában, akkor meg tudja verni a szerb válogatottat, abban száz százalékig biztos vagyok". Ezt igyekszel a játékosok fejében elültetni?

Nyilván nem fognak börtönbe zárni, ha nem így történik, különösebb következmény nélkül mondhatok ilyeneket, és mivel hiszek benne, ezért nincs ezzel probléma. De ez egy közös hit kell, hogy legyen. Láttam én a játékosaimat a budapesti Eb-n a szerbek elleni csoportmeccset megelőző este, mindenki hitt benne és másnap meg is vertük a szerbeket. És láttam őket az Eb-döntőt megelőzően, a másik elődöntő alatt azon izgulni, hogy hátha Montenegró nyer a szerbek ellen - ami pedig nem tesz jót. El is veszítettük a döntőt.

Nem tudom, hogy volt-e világverseny, amely előtt ekkora bizonytalanság volt a várható játékvezetői felfogással kapcsolatban. Egyik meccsről a másikra változik óriásit a "bírói szemlélet", hol szórják ki az embereket, hol alig adnak kiállítást. Erre hogy lehet felkészülni?

Nekem ezzel kapcsolatban két bajom volt eddig. Az egyik, hogy ebben a játékstílusban nagyon féltettem Hárai Balázst, hogy nem sérül-e meg, hiszen Kis Gábor kiesésével nagyon sokat kellett játszania. Aggódtam, hogy fog ő a hatodik meccsig egészségesen eljutni, hogyha hagyják a játékvezetők, hogy naponta agyonverjék. A másik pedig, hogy Bedő Krisztián nem kapott semmilyen ítéletet. Most, hogy ez a mi hibánk, az ő hibája vagy a játékvezetőé, ez teljesen mindegy. De

nagyon nem mindegy, hogy olyan-e a játékvezetés, mint Triesztben, vagy olyan, mint az Eb-n, amikor sokkal könnyebben kaptuk a kiállítást. Sőt, ha megnézzük, tornán belül is nagyon gyakran változott a játékvezetés,

meccsről meccsre a játékvezető személyétől függött a felfogás. Korábban már jelezték nekem, hogy a női kvalifikációs tornán is hasonló volt a tendencia. Tehát tudtam, hogy ez várható, de nem mindig lehet kiszámítani, hogy egy adott mérkőzésen mi következik. 

Ezért nagyon fontos, hogy olyan csapatunk van, amely minden játékvezetői felfogáshoz tud alkalmazkodni. Akár a mozgásos játék, akár a centereink, akár a második, beúszó center, minderre jól működő játékunk van. Kellett egy kis idő erre, Vámos Marci tavasszal kezdett második centert játszani, aminek nagyon örülök, és a bekkjeink is be tudnak menni második centerbe, plusz nekünk vannak a legdinamikusabban bemozgó játékosaink, mindehhez, ha van két, jó formában lévő egészséges centerünk, akkor szerintem a támadójátékunk az egyik legerősebb a világon, ezt már nyugodtan összemérhetem a szerbekével.

Tehát ez azt jelenti, hogy sokfajta verziót készítesz elő, hogy az aktuális bíráskodáshoz alkalmazva azt vedd elő, ami éppen kell.

Igen. Látható, hogy mind a három módszer kell. Magában egyik sem működik, a mozgásos játék már nem elég, a második centerrel való játék sem mindig működik, annak ellenére, hogy Triesztet kielemezve például azt láttuk, hogy az olaszok rengeteg kiállítást kapnak a második centerről. Szinte elkerülhetetlen, hogy erre ítéljenek - a semmire. Én azt gondolom, hogy a vízilabdában a sok mozgásos, betöréses játék ezerszer szebb, mint a statikus, amikor két center ott áll és nagy tömeg van bent, de hát, hogyha erre van ítélet, akkor efelé kell mennünk, nincs más út. Ennek ellenére hiszek abban, hogy két jó centerrel nagyon hatékonyak lehetünk. Az Eb-n az összesen 72 fórunkból 61-et a centereink szereztek, ez szerintem magáért beszél.

Nem vagyunk egy picit hátrányban amiatt, hogy ebben a pillanatban éppen nincs sportdiplomatánk a számunkra legfontosabb FINA-testületben, a Vízilabda Bizottságban?

Lehet, hogy hivatalosan nincs, de azért Kemény Dénes elég erősen képviseli a magyar érdekeket, úgyhogy én ettől egyáltalán nem tartok.