Index Vakbarát Hírportál

Cseh Sándor pólókapitány lenne

2016. november 16., szerda 10:14

Cseh Sándor, a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapatának vezetőedzője szeretne a férfi válogatott szövetségi kapitánya lenni. A szakember az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta: Kósz Zoltán korábbi válogatott kapussal dolgozna együtt, Kósznak a kapusedzőként és klubvezetőként felhalmozott tapasztalata a nemzeti csapat hasznára lehetne.

A kettős Szolnokon már együtt tevékenykedik, nyertek többek között bajnokságot, valamint Magyar Kupát, és az egy közös terv, hogy - kiegészülve más stábtagokkal - együtt vezetnék a válogatottat.

Cseh elmondta: őt megkérdezték, szeretne-e szövetségi kapitány lenni. Hozzátette: az majd eldől, hogy pályázat útján lesz-e kapitánya a válogatottnak, vagy pedig valakit kijelölnek. A szövetség elnöksége csütörtökön tart ülést, és várhatóan ott dől el, milyen módon választanak szövetségi kapitányt.

Benedek Tibor a riói olimpián elért ötödik hely után jelezte, hogy a lejáró szerződése után nem pályázik a tisztségre. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti csapattal 2013-ban világbajnok, 2014-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2016-ban pedig Eb-bronzérmet nyert kapitány - akinek december 31-ig szól a megbízatása - távozik posztjáról. (MTI)

Rovatok