Index Vakbarát Hírportál

Nem veszíti el ászát a magyar vízilabdaválogatott

2017. március 4., szombat 22:05

Tizenhatos kerettel vesz részt a férfi válogatott a montenegróiakkal közös jövőheti háromnapos összetartáson, számolt be a hírről az MTI. A magyarok az olimpiai negyedik montenegróiakkal gyakorolnak majd együtt a Duna Arénában. A magyar játékosok már harmadszor látják egymást idén, januárban Szolnokon találkoztak, majd februárban a Volvo Kupa keretében jött össze a csapat, jövőhéten pedig péntektől vasárnapig, azaz három napon át készülnek együtt.

"A korábbiakhoz képest valamelyest szűkítettem a keretet, ezúttal 16 játékost hívtam meg - idézte a szakvezetőt a magyar szövetség honlapja. - Ennek az az oka, hogy ezeken az edzőmeccseken ideálisabbnak tartom a kisebb létszámot, nem kell sok játékosnak a parton ülnie."

Märcz Tamás elmondta azt is, hogy az előző kerethez képest vannak hiányzók, de akik jó teljesítményt nyújtottak, azok továbbra is a bő keret tagjai - így például Tóth Márton, Kovács Gergő, Fülöp Bence vagy Decker Attila -, ám ezúttal nem gyakorolnak a többiekkel.

"A Volvo Kupáról betegség miatt hiányzó Salamon Ferenc viszont most csatlakozik hozzánk, őt is tudom játszatni ezeken az edzőmeccseken" - folytatta a szövetségi kapitány, aki azt is elárulta, hogy megállapodott Varga Dénessel a folytatásról, a riói csapat kapitánya továbbra is szerepel a válogatottban.

Most nem lesz ott a jövő heti keretben, de a nyár folyamán mindenképpen számíthatunk rá

- fogalmazott Märcz. Vargáról a kapitány a Volvo Kupa előtti sajtótájékoztatón még azt mondta: hezitál a válogatottbeli szereplést illetően.

A meghívottak: kapusok: Lévai Márton (Debrecen), Nagy Viktor (Szolnok) mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (OSC), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)

Rovatok