Index Vakbarát Hírportál

Lemondott Kemény Dénes a pólószövetség vezetéséről

2018. május 29., kedd 10:38

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) először 2012 decemberében megválasztott elnöke, Kemény Dénes kedden lemondott a posztjáról.

Szeptember végéig még betölti a pozíciót, utána, a klubszezon előtt távozik. Hogy miért, nem indokolta.

Kemény 1997. januártól vezette a férfi vízilabda-válogatottat, a sportág kivételesen sikeres időszaka akkor kezdődött el. Még abban az évben Európa-bajnokságot nyert, 1999-ben ismét.

A szakember Olaszországból - lényegében ismeretlenül - érkezett haza, a pozícióért induló Gerendás Györggyel hívott nagy csatát. A kinevezésének hátteréről ebben a cikkben olvashat.

2000-ben, Sydneyben megnyerte az olimpiát, 24 évet várt az ország arra az aranyéremre. Utána az athéni olimpián is bajnok lett, 2008-ban szintén. 2003-ban világbajnoki címet szerzett, 30 év után.

Pár hónappal a 2012-es olimpia után választották meg az MVLSZ elnökének, Gergely István volt a kihívója.

2016-ban ellenszavazat nélkül újabb négy évre újraválasztották, ezt a megbízatását azonban már nem tölti ki. A válogatott szezonban még ő lesz az elnök, ahogy a klubszezon kezdődik, már nem. Utódáról rendkívüli elnökválasztó közgyűlésen szavaznak majd.

A szervezet honlapjának hosszú interjút adott, aminek utolsó mondata a következő.

"1997 óta a személyeket érintő döntéseimet sohasem indokoltam meg, ezúttal sem teszem."

„Meglepett a hír, derült égből jött. Ahogy ismerem, nem fog ennek a hátteréről semmit sem mondani. Előjele ugyanakkor nem volt a távozásának. Személyesen még nem beszéltem vele, de meg fogom tenni a minap” - ezt Molnár Tamás első alelnök mondta az Indexnek.

Molnár mindhárom olimpián ott volt a győztes csapatban, 2017 nyarán beválasztották a FINA vízilabda bizottságába.

A kétszeres olimpiai bajnok Gergely István úgy kezdte az Indexnek, hogy egyáltalán nem számított erre, nyomát sem látta a múlt heti konferenciákon, vagy éppen bizottsági üléseken. De biztos abban, hogy Kemény a legjobb belátása szerint hozta meg elhatározását.

„Eddig sem kérdőjeleztem egyetlen döntését sem, akkor sem, ha éppen benne voltam a csapatban, és akkor sem, ha éppen kihagyott. Nem hiszem, hogy neki bármit is magyaráznia kellene, elég, ha ő tudja az okokat. Magam is kíváncsian várom a fejleményeket. Nem látszik most még, hogy a soraink között marad-e, vagy sem. Mindenesetre, jó lenne közöttünk tudni hosszú távon is, hiszen elismerésre méltó teljesítmény van mögötte.”

Mivel 2012-ben Gergely volt a kihívója, adódott a kérdés, hogy most is lehet-e esetleg azzal számolni, hogy megméreti magát.

Úgy felelt, a Honvéd ügyvezető elnökeként megtalálta az útját, ezért másra fog várni az MVLSZ vezetése.

Érzése szerint egy hónapon belül meg is lesz a jelölt, miután összeül az elnökség. Jól működő szövetségről van szó, a jövőben is erre számít.

A szintén elnökségi tag Gergely a két jelenlegi alelnök közül, Molnár Tamást vagy Vári Attilát is alkalmasnak tartja a vezetésre.

Vári egyébként a miniszterelnöki kabinetiroda szakértője, és a pécsi sportélet egyik vezetője. Információink szerint, ő kaphat zöld utat, feltéve, ha vállalja.

(Borítókép:  A győztes Millennium vezetőedzője Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke korábbi szövetségi kapitány (k) és Vári Attila a medencében a masters korosztályú vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján a 40+-os korcsoport döntőjében játszott Millennium - Szentpétervár mérkőzés végén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 13-án. - f otó: Czagány Balázs / MTI)

Rovatok