Három meccsből két győzelemnél jár a női vízilabda-válogatott a barcelonai Európa-bajnokságon, miután kedden 23-6-ra kiütötték Szerbiát. Vasárnap 32-5-re verték a törököket, a nyitómeccsen viszont szombaton 13-9-re kikaptak a házigazda spanyoloktól.
A csoportmérkőzés végeredménye nem sokáig volt kérdéses, az első negyed végén már 8-1-re vezetett Bíró Attila csapata, így túl nagy haszna nem is volt az edzésnek beillő mérkőzésnek, egyedül talán az emberhátrányos szituációkat tudták gyakorolni a válogatott tagjai, miután összesen tizenöt kiállítás volt szerb oldalon.
A mérkőzésen Gurisatti Gréta csak speciális maszkban tudott játszani, miután a török ellen eltörte az orrát, de így is dobott négy gólt, pedig eredetileg vízbe sem akarták engedni „sérülésokozás veszélye” miatt a maszkban. Végül az utolsó pillanatban azonban egy extra puha réteg felragasztásával az európai szövetség (LEN) mégis hozzájárult a viseletéhez, írja az MTI.
A magyar válogatott csütörtökön a legutóbbi olimpián és vb-n is bronzérmet Oroszországgal folytatja majd, amely eddigi három meccsén plusz 78 gólos különbséget hozott össze: Törökországot 35-4-re, Szerbiát 27-2-re, Németországot pedig 27-5-re verték, vagyis az még a spanyolnál is keményebb mérkőzés lehet.
Magyarország-Szerbia 23-6 (9-1, 5-1, 5-3, 4-1)
Barcelona, Piscines Picornell, v.: Kikalisvili (grúz), Sztavridisz (görög)
gólszerzők: Keszthelyi 7, Gurisatti 4, Csabai 3, Gyöngyössy, Leimeter, Szilágyi 2-2, Garda, Parkes, Illés 1-1, illetve Jakovljevic 2, Luka, Prica, Vukovic, Mandic 1-1