Index Vakbarát Hírportál

38 év után újra a Fradi pólósai nyerték az Európai Szuperkupát

2018. november 30., péntek 22:58 | aznap frissítve

Fantasztikus hangulatú mérkőzésen, hatalmas csatában 7-7-et játszott Varga Zsolt együttese a Bajnokok Ligája-győztes görög Olympiakosz Pireusszal, majd ötméteresekkel 4-2-re győzött – írja a waterpolo.hu.

Az első negyedben mindkét csapat rendkívül agresszív védekezéssel kezdett, így bő öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen az első gól. Az FTC ausztrál légiósa, Aaron Younger talált be, de a görögök szinte azonnal válaszolni tudtak, az első szünetig pedig maradt is az 1-1.

 A második játékrészben aztán felpörgött az Olmypiakosz, okosan használták ki az emberelőnyöket, a Fradi játékosainak lövései pedig rendre a kapufán csattantak, így előbb 3-1–re, majd 4-2–re alakították az állást. A nagyszünet után aztán Varga Dénes állt a magyar csapat élére, Mitrovic szépítő gólja után zsinórban háromszor is betalált, ezzel pedig már a Fradi vezetett 6-5–re.

A negyedik negyedben aztán Mitrovic duplázott, de a görögök fel tudtak zárkózni, egy perccel a vége előtt pedig ki is egyenlítettek, több gól pedig már nem esett, így jöhetett az ötméteres párbaj. Ezt aztán a magyar csapat bírta jobban: a görögöktől ketten is hibáztak, a hazaiaknál azonban Vámos Márton, Younger és Kállay is betalált, így győzött a Ferencváros.

A legutóbbi 19 kiírásban egyébként mindig az elsőszámú európai sorozat győztese diadalmaskodott, így tavaly is, amikor az FTC legnagyobb hazai riválisával, a Szolnokkal szemben maradt alul. Ezúttal ugyanakkor a Fradi nem engedte ki a kezéből a lehetőséget, és 1978 és 1980 után nyerte meg újra a szuperkupát.

Eredmény, Férfi Európai Szuperkupa:

Rovatok