Index Vakbarát Hírportál

A Fradi nyerte a vízilabda Bajnokok Ligáját

2019. június 8., szombat 21:54 | aznap frissítve

A Ferencváros férfi vízilabda-csapata megnyerte a Bajnokok Ligája idei kiírását, miután a szombati döntőben óriási izgalmak után ötméteresekkel verte a címvédő Olympiakosz együttesét. A kupa sorsa a hatodik párban dőlt el, amikor a párbaj 3-3-as állásánál Jansik Szilárd belőtte a maga ötméteresét, míg a görög Argyropulosz kísérlete kivágódott a jobboldali kapufáról, így 4-3-ra a Fradi nyerte a rendes játékidőben 10-10-es döntetlennel végződő meccset.

A magyar bajnoki címvédő csoportnegyedikként került a BL hannoveri nyolcas döntőjébe, azaz előzetesen nem az FTC számított a torna esélyesének. Ehhez képest a magyarok az elődöntőbe jutásért 10–9-re verték a horvát Jug Dubrovnikot, majd a döntőbe jutásért 9–7-re a katalán CNA Barcelonetát . Ezzel Varga Zsolt edző együttese története során először jutott a sorozat szombat esti döntőjébe, ahol némi meglepetésre nem a sztárokkal teletűzdelt Pro Recco, hanem a tavalyi BL-győztes Olymipiakosz várt a magyarokra.

A Fradit az elmúlt évek nemzetközi eredményei alapján nem becsülhette le a címvédő, az elmúlt két évben ugyanis az FTC nyerte a második számú kontinentális sorozatnak számító Eurokupát.

A görögök szinte egész évben olyan benyomást keltettek, mintha kivették volna ezt a szezon a BL-siker után, ám a hannoveri nyolcas döntőre nagyon összekapta magát az Olympiakosz, az elődöntőben pedig 12-11-re verte a korábban toronymagas favoritnak tartott Pro Reccót.

Bár a görög csapat valamivel könnyebb feladatnak tűnt, mintha az olaszokat kellett volna verni a BL-győzelemért, így is borzasztó nehéz meccs várt a magyar bajnokra.

Aztán három negyeden át úgy tűnt, hogy a meccs lényegesen simább lehet a vártnál. A magyarok a harmadik negyed végén is őrizték az első két negyedben épített háromgólos előnyt. A döntőt ugyanis az elődöntőhöz hasonlóan nagyszerűen kezdte a Fradi, Mezei Tamás révén rögvest az első támadását gólra váltva. Bár a görögök legjobbja, az estét 5 góllal záró Geniduniasz egyenlített, Stefan Mitrovic blokk felett előtt labdájával és Varga Dénes szépségdíjas góljával a Fradi 3-1-es előnnyel zárta az első negyedet.

A folytatás Geniduniasz kegyetlenül bevert 5 méteresével indult, de Aaron Younger visszaállította a kétgólos különbséget, amit Vámos Márton egy bődületes távoli bombával már háromra növelt. A görögök ekkor egymás után két gólt lőve minimálisra csökkentették a különbséget, csakhogy a soron következő magyar előnyből Mitrovic, majd az ezt nem sokkal követő újabb magyar fórból Nikic is betalált. A görögök fél perccel a nagyszünet előtt egy kottából játszott fórral zárkóztak, ám Vámos ötméteresből visszaállította a háromgólos különbséget.

A fordulás után a görögök egy gólra felzárkóztak, de az FTC Mitrovic harmadik góljával elmozdult a holtpontról. Egy jó védekezés és egy görög kiállítás következett, Varga Zsolt időt kért, de az előny így is kimaradt, ráadásul Varga Dénest a visszaúszás közben kiállították.

A később a BL legjobb játékosának választott pólóst a harmadik negyed vége előtt két perccel küldték ki végleg a medencéből. A világ egyik legjobb vízilabdázójának hiánya később majdnem végzetesnek bizonyult, nélküle ugyanis mindössze egy gólra volt képes a Fradi a meccs hátralevő idejében. Ezt Younger lőtte még a harmadik játékrész vége előtt, ennek köszönhetően a Fradi 10-7-es előnnyel fordulhatott az utolsó negyedre.

Ami aztán rémálomszerűen kezdődött és úgy is folytatódott. Alig 26 másodperc elteltével Geniduniasz meglepte Vogelt, majd miután mindkét oldalon több nagy helyzet is kimaradt, bő két perccel a vége előtt Fontulisz kapáslövésével egy gólra zárkózott a címvédő, majd Vámos is kipontozódott, Geniduniasz pedig a kapcsolódó előnyből kiegyenlített. Vagyis a görögök 3-0-ra nyerték az utolsó szakaszt, úgy, hogy az utolsó bő két percben két gólt szereztek, míg az FTC kihagyta az utolsó percben kapott emberelőnyét is, így a mérkőzés ötméteresekkel dőlt el.

Ötméteresek:

  1. Jansik Szilárd kihagyta, Argüropulosz belőtte. 0-1
  2. Sedlmayer Tamás belőtte, Alekszandrosz Kunasz viszont a kapufára vágta a maga büntetőjét. 1-1
  3. Younger belőtte, Emmanuil Milonakis kihagyta. 2-1
  4. Kállay Márk kapufát lőtt, Jorgosz Derviszisz beverte. 2-2
  5. Jaksic belőtte, de Geniduniasz is. 3-3
  6. Ismét Jansik Szilárd próbálkozhatott, most belőtte, Argyropulosz viszont csak a kapufát találta el. 4-3

A büntetőpárbajt a Fradi nyerte, és ezzel az idei Bajnokok Ligája győztese lett.

Az FTC először nyerte meg a legrangosabb (európai) kupasorozatot, ezzel a sorozat történetének hatodik magyar győztese az OSC (1973, 1979), a Vasas (1980, 1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) után.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: döntő

gólszerzők: Mitrovic 3, Vámos, Younger 2-2, Mezei, Varga Dénes, Nikic 1-1, illetve Geniduniasz 5, Fontulisz 2, Argüropulosz, Obradovic, Murikisz 1-1

Vezette: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román)

Rovatok