Index Vakbarát Hírportál

Túl nagy falat volt Olaszország, marad a bronzmeccs

2019. július 25., csütörtök 13:16 | aznap frissítve

12-10-re nyertek az olaszok egy meccsen, ahol az egész második félidőben futhattunk az eredmény után, mert briliáns kezdés után elszúrtuk a második negyedet. Horvátország lesz az ellenfél a harmadik helyért.

A világbajnoki döntő mellett az olimpiai kijutás is összejöhetett a férfi válogatottnak az olaszok elleni vb-elődöntőn, a győztes automatikusan megkapta a kvótát a 2020-as játékokra.

I. negyed

Jól indultunk, az első negyedben olyan briliánsan védekeztünk, hogy Nagy Viktor nem védett egyet sem, de így is 4-2-re vezettünk az első pihenőnél. Elöl Pohl, Sedlmayer, Manhercz és Vámos talált be.

II. negyed

Amilyen jól ment az elsőben, olyan rosszul a másodikban, minden szempontból: 5-1-re buktuk el a negyedet, az olaszok 5-7-re fordítottak. Egyetlen gólunkat Zalánki szerezte. Szerencsénk sem volt,

a hetedik olasz gól ugyanis szinte biztosan nem volt bent,

de mivel Nagy Viktor kitakarta a labdát, és videóról sem lehetett biztosan eldönteni, gól esett-e, az első bírói ítélet maradt érvényes, vagyis gól.

III. negyed

A harmadik negyedben egy kis szerencse kárpótolt, Hárai nem túl életerős lövése csúszott az olasz kapuba, 6-7, abszolút visszajöttünk a meccsbe. Vogel Soma állt már a magyar kapuban Nagy helyett, és védett is, a kapufát is maga mellé állította, kétszer is. A túlvégen mi is kapufát találtunk, kezdett érződni a tét, az olaszok is elkezdtek hibázni.

6-7-nél, emberelőnyben időt kért Märcz Tamás szövetségi kapitány, mentünk az egyenlítésért. Be is jött, Manhercz passzát Angyal húzta a kapuba a 7-7-hez, szép akciógól volt.

Echenique gyorsan felelt, 7-8, újra az olaszok mentek. Hét másodperccel a negyed vége előtt ötméterest is kaptak, így ismét mínusz kettőben fújtunk egyet, 7-9-ről indult az utolsó negyed.

IV. negyed

Kulcsfontosságú volt, hogy elhozzuk a labdát, a verhetetlennek tűnő Fiorit Sedlmayer leúszta, elhozta a labdát, Varga Dénes Vámosnak passzolt, aki kapufás gólt lőtt, 8-9.

A törött kisujjú Varga Dénes védekezésben is kellett nagyon, egyszerűen lefülelt egy passzt, combig kiemelkedve csípte el a labdát, így újra támadhattunk. Túlpasszoltuk, a lövés sem jött össze.

Vogel viszont nagyot védett hátul, kiállítást kaptunk, Märcz időt kért, megint kellett az egyenlítés. Báthory kapufát lőtt, maradt a 8-9.

Zseniális olasz támadás ment végig húzással a végén, 8-10, ezzel nagyon nehéz lett a meccs, de volt még 4 teljes perc.

Zalánki ballal eleresztett egy bombát, a kapus azt gondolta, kiüti, csak beleütni tudott, 9-10, sokadszor is visszahoztuk magunkat, ráadásul gyorsan, alig ment el idő a 4 percből.

Az olaszok sem haboztak sokat, azonnal válaszolt a honosított argentin, Echenique, a rövidbe ment a 11. olasz gól, 9-11.

Visszakaptuk a videózós gólt, azzal a különbséggel, hogy Angyal gólja tényleg bent volt, és ez a kamerán is látszott. 10-11 és még bő 2 perc volt hátra.

Luongo lövése átcsúszott Vogel keze alatt, 10-12, peches gólt kaptunk a legrosszabbkor. Zalánki 0:50-nél kapufát dobott, ezzel elment, maradt a mínusz kettőnk, az idő kvázi elfogyott.

12-10-re győzött Olaszország Magyarország ellen, Spanyolországgal játszik a döntőben. Magyar-horvát bronzmeccs lesz.

"Jól kezdtünk, gólokat lőttek, nem tudtunk válaszolni. Küzdöttünk, a fiúk mindent megtettek. Kevés hiányzott, hogy közel kerüljünk. Jól játszottak az olaszok. Varga Dumit nem lehetett játszatni, a labdával nem tudott mit kezdeni, törött ujjal nem egyszerű. Nélküle kellett itt játszanunk végig a vb-n, de így is majdnem döntőbe jutottunk. A bronz összejöhet" - értékelt Märcz Tamás.

Szombat délelőtt 10-kor magyar-horvát.

Olaszország-Magyarország 12-10 (2-4, 5-1, 2-2, 3-3)


Férfiak, elődöntő

Gólszerzők: Echenique 4, Di Fulvio 3, Figari 2, Bodegas, Figlioli, Luongo 1-1, illetve Vámos, Zalánki, Angyal 2-2, Pohl, Sedlmayer, Manhercz, Hárai 1-1

Magyarország:
   
Nagy V. - Vámos, Varga Dé., Sedlmayer, Jansik Sz., Manhercz, Hárai, cserék: Angyal, Pohl, Mezei, Zalánki, Bátori, Vogel (kapus)

Rovatok