Index Vakbarát Hírportál

Halálos baleset a vizes-vb-n, sportolókra omlott egy éjszakai bár

2019. július 27., szombat 03:32

Két ember meghalt, legkevesebb 17 megsérült a dél-koreai Kvangdzsuban, ahol a vizes világbajnokságot rendezik. Hajnal, a Coyote Ugly nevű szórakozóhely egyik részén leomlott egy belső erkély.

Mindkét halott dél-koreai, 27 és 38 évesek. A könnyebb sérültek között a vizes vébé résztvevői is vannak, amerikai, új-zélandi, holland, olasz és brazil sportolók, írja a BBC.

A negyedik helyen végző magyarok is ott voltak, szerencsére mindenki jól van a csapatból.

Christopher Ramsey, az amerikai pólósok vezetője azt mondta, a nők győzelmét ünnepelte a női és a férfi csapat, amikor a baleset történt. Ott volt az új-zélandi férfi csapat is, a kapitányuk, Matt Small azt mondta,

táncoltunk, aztán egyszercsak 5 vagy 6 métert zuhantunk, és mindenki elkezdett kifelé rohanni.

A helyen 370-en voltak, és a sérültek sok vérző sérülésről számoltak be.

Az első hírek szerint az amerikai női vízilabda-válogatott tagjai is a baleset szenvedő alanyai voltak, de ezt később cáfolták, közleményt adtak ki. Hárman kisebb sérülésekkel megúszták, és már visszamentek a sportolói faluba, onnan pedig már elrepültek a hazájukba. Egy holland női játékos viszont megsérült a kezén.

A klubot engedély nélkül bővítették, túl sokan voltak bent, ez vezetett a tragédiához.

(Borítókép: Rendőrök az éjszakai bár előtt Kvangdzsuban, ahol 2019. július 26-án éjszaka a vendégekre omlott egy belső erkély. Fotó: REUTERS/Antonio Bronic)

Rovatok