Index Vakbarát Hírportál

Tudtuk, mit fog tenni Benedek, mégse tudtuk kivédeni

2020. június 25., csütörtök 15:28

A múlt csütörtökön 47 éves korában meghalt Benedek Tiborról kérdezte a világ legeredményesebb edzőjét, Ratko Rudicot a vízilabdás szaklap, a Wpdworld.com. A szakember két olimpiát nyert a jugoszlávokkal (1984, 1988), egyet az olaszokkal (1992), egyet pedig a horvátokkal (2012).

A 72 éves Rudic soha nem volt Benedek edzője, ezért csak mint ellenfelét nézte, és próbálta felkészíteni a játékosait, hogy mit fog tenni a világ egyik legjobb balkezes játékosa.

"Tudtuk, mit tesz, mégis mindig megcsinálta. Befelé úszott, majd hirtelen kihúzódott a szélre, várta a labdát, és amikor megkapta, kíméletlenül a kapuba vágta. Nem lehetett ellene védekezni, ez volt az egyik nagysága. Sok jó pólóst láttam, de ő volt a legnagyobb"

Rudic kiemelte a dinamikusságát, erejét, de a lelki erejét is, és a győzni vágyását. Már fiatalon látta, hogy amikor vége lett az edzésnek, Varga Zsolttal a medencében maradtak, és még tovább gyakoroltak, csiszolták a képességeiket. Varga hozzá hasonlóan olimpiai bajnok lett, és most a Ferencváros edzője.

Benedek Tibor temetésének időpontjáról még nincs hír.

(via Infostart)

Rovatok