Index Vakbarát Hírportál

Märcz Tamás kihirdette a válogatott bő keretét a hazai vb-re

2022. május 19., csütörtök 12:34

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 27 fős bő keretét a hazai rendezésű vizes világbajnokságra – írja az MTI.

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki közlése szerint a szakember jövő szerdán 16 játékossal kezdi meg a felkészülést, a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében érdekelt tíz ferencvárosi válogatott játékos, illetve a Pro Reccót erősítő Zalánki Gergő pedig június 8-án csatlakozik társaihoz.

A vb-ig hivatalos mérkőzés nem szerepel a csapat programjában, csupán közös edzések lesznek a kanadai és a horvát csapattal.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók – kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd. Elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.

A férfi válogatott az A csoportban június 21-én Montenegróval találkozik majd először, két nappal később Brazíliával és június 25-én Grúziával mérkőzik meg.

A magyarok bő vb-kerete:

Kapusok: Csoma Kristóf (Kaposvár), Lévai Márton (OSC), Mizsei Márton (Vasas), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC).

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szegedi), Vadovics Viktor (Vasas), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz).

A férfitorna csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Grúzia.

B csoport: Görögország, Németország, Horvátország, Japán.

C csoport: Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada.

D csoport: Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok.

Rovatok