Index Vakbarát Hírportál

Fölényes Románia-veréssel zárta a csoportkört a magyar vízilabda-válogatott

2022. szeptember 3., szombat 11:28

A magyar női vízilabda-válogatott 22–0-ra verte a románt a Splitben zajló Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Hétfőn a címvédő Spanyolország vár a mieinkre a kontinenstorna negyeddöntőjében.

Bíró Attila szövetségi kapitány olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes együttese két-két kudarc és siker után úgy múlta felül a szerényebb képességű, pont nélkül záró riválist, hogy gólt sem kapott.

„Örülök, hogy nem kaptunk gólt. Minden ellenfelünknek megadjuk azt a tiszteletet, hogy teljes erőbedobással küzdünk. A meccs előtt tartottunk egy testébresztő úszást reggel 6-kor a tengerben, utána pedig egy komplett edzést" – mondta Bíró, aki az MTI érdeklődésére elárulta,
Szilágyi azért játszott, hogy sérülése után legyőzze kisebb-nagyobb félelmeit, ennek eleget tett, gólokat is lőtt, így ő és az egyre inkább formába lendülő Parkes is hasznos tagja lesz a csapatnak a hétfői fontos összecsapáson.

Szilágyi Dorka arról beszélt, nagyon várta, hogy ismét medencébe ugorhasson, a szája alatt lévő sérülése pedig legfeljebb az evésben zavarja. A meccsel kapcsolatban megjegyezte, kisebb cél volt, hogy ne kapjanak gólt.

A magyar válogatott legeredményesebb játékosa Gurisatti Gréta volt öt találattal, másik három játékosunk szerzett legalább három gólt.

A női tornán szereplő 12 csapatot két hatos csoportba osztották, melyekből az első négy-négy jut a negyeddöntőbe. A mieink a harmadik helyen zártak az A jelű hatosban. Leimeter Dóráék hétfőn, a nyolc között az olimpiai ezüstérmes és címvédő spanyolokkal találkoznak.

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Nők, A-csoport, 5. forduló
Magyarország–Románia 22–0 (7–0, 4–0, 6–0, 5–0)

(MTI/Index)

(Borítókép: Horváth Brigitta (b) és a román Alina-Ioana Olteanu a vízilabda Európa-bajnokság női tornáján az A csoport ötödik fordulójában a Magyarország - Románia mérkőzésen Splitben 2022. szeptember 3-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok