Index Vakbarát Hírportál

A magyar férfi vízilabda-válogatott az első, az FTC a második a LEN új ranglistáján

2023. május 19., péntek 14:02

A magyar férfi vízilabda-válogatott az első, az FTC a második az Európai Úszó Szövetség (LEN) új ranglistáin – számolt be róla az MTI.

A LEN ezentúl hivatalos ranglistákat vezet, külön az országoknál (férfi és női szakág) és külön a kluboknál. A jövőben a kiemeléseket, illetve az európai kupasorozatokban a kvótákat ezek alapján osztja majd ki a szervezet.

A rangsorban jól áll a magyar vízilabda: a férfiaknál a nemzeti ranglistán Magyarország az első, a nőknél negyedik.

A férfi egyesületeknél az FTC-Telekom a második az olasz Pro Recco mögött, a nőknél az UVSE a harmadik, a Dunaújváros pedig a negyedik. A klubok országonkénti összesített eredményei alapján Magyarország a férfiaknál és a nőknél is a második helyen áll – tájékoztatta a Magyar Vízilabda Szövetség pénteken az MTI-t.

A rangsorok az egyes nemzetek, illetve klubok által elért eredmények alapján készülnek, és mindig az utolsó négy év LEN-es eseményein elért helyezéseket veszik figyelembe, súlyozva az adott bajnokság rangját, illetve az esztendőket is: az előző két év pontszámait 100 százalékkal számolják, az azelőtti kettőt 50 százalékkal.

A legtöbb pontot a felnőtt Európa-bajnokság adja, de a korosztályos Eb-ken elért helyezéseket is díjazzák, igaz, míg a felnőtt Eb-arany 15 000 pont, addig az U15-ös csak 2500 pont – a további pozíciókért járó pontokat pedig egy algoritmus számolja ki, amely a résztvevő csapatok számával is kalkulál. Ez utóbbi az európai kupákban fontos, mert ott is minden részvételért jár pont, akár egy selejtezős szereplésért is.

Rovatok