Index Vakbarát Hírportál

Kikapott az FTC, csak az alsóházban játszhat tovább a férfi póló BL-ben

2023. május 31., szerda 21:38

Az FTC-Telekom 8–4-re kikapott a címvédő olasz Pro Reccótól szerdán a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjének negyedik negyeddöntőjében. A magyar együttes vesztét az eredménytelen támadójáték okozta: a csapat a második és a negyedik negyedben is gólképtelenek bizonyult. Folytatás az alsóházban az 5-8. helyért, ahol újabb olasz ellenfél, a Brescia vár Varga Zsolt csapatára.

A torna első játéknapját kellemetlen közjáték zavarta meg: az időjárás tréfálta meg a szervezőket, a résztvevőket és a nézőket. Az első két találkozót még remek körülmények között, napsütésben rendezték meg a szerb fővárosban, utána azonban megérkezett a vihar, és Brescia–Vuliagmeni összecsapást félbe kellett szakítani. A mérkőzést bő negyedórás csúszással a szakadó esőben folytatták, így azonban a ferencvárosiak találkozója is késett. Az eredeti tervekhez képest fél órát.

A magyar bajnok és kupagyőztes – amely 2019-ben megnyerte a sorozatot, 2021-ben ezüst-, tavaly pedig bronzérmes volt    – a Magyar Távirati Iroda helyszíni beszámolója alapján nem tudta megszorongatni a Zalánki Gergővel felálló, világválogatott erősségű ellenfelét, így egymást követő harmadik szezonjában is alulmaradt a Reccóval szemben a végjátékban.

A két együttes sorozatban a harmadik kiírásban került szembe egymással, 2021-ben a döntőben, tavaly az elődöntőben diadalmaskodott az olasz sztárcsapat, amely zsinórban a harmadik, összességében pedig a 11. sikerére hajt.

Két bombagóllal indult a találkozó, a Ferencváros szerezte meg a vezetést Danyiil Merkulov hatalmas lövésével, majd a túloldalon Andrea Fondelli volt kíméletlen. A Recco Thomas Hallock centergóljával került előnybe, azután pedig a korábban a zöld-fehérekkel és a Szolnokkal is BL-győztes Aaron Younger váltott gólra egy fórt. Az FTC Vigvári Vendel „hősies” centergóljával szépített, előnyben azonban nem találta az ellenszert az olaszok védekezésére (3–2).

A második negyed a második Younger-góllal indult, a túloldalon viszont az ötödik és a hatodik ferencvárosi előny is kimaradt. Az olaszok a tavalyi nyolcas döntő legértékesebb játékosának választott Giacomo Cannella emberelőnyös góljával növelték előnyüket, majd Francesco Di Fulvio úszott meg, de Vogel Soma védte a ziccert (5–2).

A Ferencváros rossz emberelőnyös sorozatát és gólcsendjét Fekete Gergő törte meg a harmadik negyed elején, majd Merkulov közvetlen közelről értékesített egy dupla fórt, ezzel minimálisra csökkente a különbséget a magyar bajnok. Az olaszokat magyar légiósuk, Zalánki Gergő mozdította el kisebb holtpontjukról egy hálószaggató bombával, a túloldalon Sztilianosz Argiropulosz viszont előnyben gyengén lőtt. Pillanatokkal később újra mélyre került az FTC, megint Zalánki volt az ítéletvégrehajtó: elemi erővel pattintotta a vízről a léc alá a labdát (7–4).

A záró negyedben két és fél perc után emberelőnyt kapott a Recco, de az időkérés után kihagyta a „meccslabdát”. A Ferencváros játékában azonban nem volt benne az egyenlítés, ráadásul Nicholas Presciutti egy világklasszis ejtéssel végleg eldöntötte a meccset (8–4).

Varga Zsolt: Nem maradt elöl elég koncentráció

„A védekezésünk összességében rendben volt, hatalmas munkát tettünk bele, de ez éreztette hatását támadásban, nem maradt elöl elég koncentráció. Az elején úgy éreztem, ha ezt így végig tudjuk vinni, akkor jó lehet, de reagált a Recco, fizikálisan elkezdett egy teljesen más játékot játszani, nagyon szorosan, keményen, ami elvette tőlünk az energiát.”

Varga Dénes: Az életben és a sportban is mennyire fontos a folytonosság

Hiába készültünk rá mentálisan, hogy az elején megfogjuk a meccset, nem sikerült és ezzel el is ment. Nagyon nehezen lőttünk gólokat, mi pedig könnyűeket adtunk nekik. Nem volt igazi bruszt, ők egyszerűen nem adtak nekünk lehetőséget. Nem is feltétlenül ma veszítettük el a lehetőséget, hanem szezon közben, elcsúsztunk a csoportkörben többször, ez pedig így bosszulja meg magát, hogy a Reccóval kell játszani. Ebből látszik, hogy az életben és a sportban is mennyire fontos a folytonosság. Mindig maximálisan kell koncentrálni, hogy ezek a pontok úgy adódjanak össze, hogy nekünk könnyebb legyen.

Férfi vízilabda BL, negyeddöntő:
Pro Recco (olasz)–FTC-Telekon Waterpolo 8–4 (3–2, 2–0, 2–2, 1–0)
gólszerzők: Younger, Zalánki 2-2, Fondelli, Hallock, Cannella, Presciutti 1-1, illetve Merkulov 2, Vigvári Ve., Fekete 1

NC Vuliagmeni (görög)–AN Brescia (olasz) 11–10 (4–3, 4–3, 0–1, 3–3)
Zodiac Barceloneta (spanyol)–Jug Adriatic Dubrovnik (horvát) 11–9 (1–1, 4–4, 4–2, 2–2)
VK Novi Beograd (szerb)–Olympiakosz (görög) 13–11 (4–2, 2–4, 3–1, 4–4)

Rovatok