Index Vakbarát Hírportál

Válogatott játékosokkal erősített a Vasas

2023. július 6., csütörtök 10:49

Burián Gergely és Lévai Márton személyében válogatott játékosokkal erősítette meg keretét a férfivízilabda ob I legutóbbi kiírásban negyedik A-Híd VasasPlaket. A klub csütörtöki közlése szerint mindkét vízilabdázó 2025-ig szóló szerződést írt alá – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A 25 esztendős balkezes Burián a Vasas utánpótlásában nevelkedett, majd négy éven át a felnőttek között is bizonyíthatott, és 2017-ben került az OSC-hez, ahonnan most visszatért a piros-kékekhez.

Komoly BL-rutint szerzett, emellett pedig hazai, valamint nemzetközi porondon is rendszeresen játszott döntőket. Közben a felnőttválogatottba is bekerült, tagja volt a tavaly Splitben Eb-ezüstöt nyerő magyar csapatnak.

A 31 éves Lévai, aki 2018-tól szintén az OSC-t erősítette, először szerepel majd a Vasasban. Jelenleg ő a magyar mezőny egyik legjobb és legrutinosabb kapusa, évek óta számolnak vele a válogatottnál is, és szintén tagja volt a spliti Eb-ezüstérmes gárdának.

Célja – amint azt a klub honlapja jelzi – a párizsi olimpián való sikeres szereplés, és úgy véli, ehhez a Vasas nyújthatja számára a legjobb perspektívát.

Rovatok